https://kolorline.hu/Rekordkísérlet, sport és könnyűzene a Kolorfesztiválon

Rekordkísérlet, sport és könnyűzene a Kolorfesztiválon

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

24 órás tollaslabda rekordkísérlet, az aggteleki Hegy- és Sziklamászó Fesztivál, valamint könnyűzenei programok színesítették az 5. Kolorfesztivál 12. napját.

 

Augusztus 10-13. között rendezi meg Aggtelek Kupa néven 44. alkalommal a Hegy- és Sziklamászó Fesztivált az 5. Kolorfesztivál kísérőrendezvényeként a Perem Sziklamászó Egyesület. Az esemény alatt a szervezők Aggtelek összes mászható sziklafelületét beépítették a hegymászóknak, így 5 szektorban közel 1000 négyzetméter, mintegy 30 úttal várja a sport szerelmeseit. A négy nap alatt közel negyven óra áll a versenyzők rendelkezésre a pontgyűjtéshez, emellett pedig különböző vetélkedőket is szerveztek a résztvevőknek. A négynapos program vasárnap zárul.

 

aggtelek (1) aggtelek (2) aggtelek (3) aggtelek (4) aggtelek (11) aggtelek (12)

 

Délelőtt 10 órakor elrajtolt a 24 órás tollaslabdázás, vagyis az idei Kolor-rekordkísérlet. A nem mindennapi programmal kapcsolatban Sável Marianna szervező elmondta, baráti társasággal rendszeresen járnak tollasozni, illetve a közös játékon túl céljuk a sport népszerűsítése.
– Idén támadt az ötletünk, hogy egy ilyen rekordkísérlettel csatlakoznánk a Kolorfesztivál programjaihoz, és nagy-nagy örömünkre mind a munkahelyünk, a BorsodChem Zrt., mind Kazincbarcika önkormányzata, mind pedig a Kolorfesztivál szervezői mellénk álltak, így valósulhatott meg ilyen színvonalas körülmények között, az Irinyi tornacsarnokban ez a rendezvény – mondta Sável Marianna.
A szervező hozzátette: a rekordkísérlet meglehetősen szabadfogású, hiszen mindössze annyi a kikötés, hogy 24 órán keresztül legalább ketten tollasozzanak a csarnokban. Várhatóan azonban ennél jóval többen játszanak majd, és vesznek részt a rekordkísérletben, hiszen előzetesen is közel 50-en jelentkeztek, valamint a helyszínen is sokan érdeklődtek, be lehet-e még kapcsolódni a megmérettetésbe. A rekorderekkel együtt játszottak többek között a városvezetők: Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester is. Az, hogy sikerült-e a rekord, vasárnap délelőtt 10 órakor derül ki. A kísérletet folyamatosan figyelemmel kíséri a Magyar Rekordok Szövetségének munkatársa.

 

tollasrekord (2) tollasrekord (3) tollasrekord (4)

 

Délután három órától Buborékshow és interaktív buborék játszótér várta a gyerkőcöket a Völgy parkba, ahol mind a kicsik, mind pedig a nagyok kipróbálhatták a buborékkészítő eszközöket, melyekkel hatalmas buborékokat is fújhattak, továbbá az animátorok vezetésével táncolhattak is.

 

buborék (2) buborék (4) buborék (5) buborék (7) buborék

 

A könnyűzenei programoknak ismét a Csónakázó-tó adott otthont, ahol este hét órától Lotfi Begi gondoskodott a jó hangulatról. A perzsa dj zenésztársaival csaknem tíz évvel ezelőtt alapította meg az ismert és elismert Compact Disco-t, emellett pedig producerként, dalszerzőként és remixerként is rendkívül foglalkoztatott. Begi olyan magyar zenekarokkal és előadókkal dolgozott már együtt, mint Rúzsa Magdi, a Margaret Island, ByeAlex, Ákos, Zséda, Mező Misi, a Hooligans, Majka, valamint Magashegyi Underground.

 

lofti lotfi_ruzsa (1) lotfi_ruzsa (3) lotfi_ruzsa2 (2) lotfi_ruzsa2 (5)

Majd Rúzsa Magdi, a népszerű magyar énekesnő adott koncertet a kilátogatóknak. A Fonogram-díjas előadó az elmúlt években többször lépett fel a Kolorfesztiválon a közönség legnagyobb örömére. A több mint egy órás koncerten olyan dalokat hallhatott a nagyérdemű, mint a „Jel”, az „Egyszer” és az „Érj hozzám”.

lotfi_ruzsa (4) lotfi_ruzsa (5) lotfi_ruzsa (6)

 

Vasárnap 14 órától tartják a Kolorpikniket, amelyre ezúttal is a családokat várják a szervezők. A Mezey István Művészeti Központ kertjében a Sajómenti Népművészeti Egyesület alkotóinak interaktív bemutatóját láthatják az érdeklődők; 15.00 órától kézműves játszóházban alkothatnak a gyerekek, eközben pedig lesz kézműves vásár, műhelyfoglakozás a Folt Hátán Folt Klubbal, valamint a kilátogatók betekintést nyerhetnek a Modellmix Egyesület munkájába és a ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft. ismeretterjesztő kamionjába is.
16.00 órától Balásssy Betti és Varga Feri fergeteges gyermekkoncertet ad a Völgy Parkban, majd 17.00 órától a Czutorborsók: Czutor Zoltán és Köles Eliza mozgatják meg a kicsiket és a nagyokat.
A komolyzenéé lesz a főszerep 17.00 órától a Szent János Görögkatolikus Templomban, ahol Horgas Eszter fuvolaművész örömzenéjével kápráztatja majd el a kultúra iránt érdeklődőket.
Este héttől pedig az 5. Kolorfesztivál utolsó könnyűzenei koncertjeit hallhatják a Csónakázó-tónál, hiszen a következő hétvégén már a Fő térre költöznek a programok.
Elsőként a Kazincbarcikán mindig óriási sikert arató Children of Distance lép a színpadra, 21.30-tól pedig a rap nagyágyúi Majka és Curtis rázzák fel Kolorcity lakóit.
Aznap 20 órától igazi zenei csemegét ígér a Kolorcountry. A Miskolci Dixieland Band a kurityáni kastélykertben ad majd koncertet.

További híreink

Közel 150 úszó tette magát „Ötpróbára” Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 26. 22:04

A Kazincbarcikai Vízi Komplexumban tartotta meg az országosan 65 000 fős bázisú Ötpróba mozgalom az egyik pontgyűjtő úszónapját. Már minimális úszástudással is bárkit szívesen fogadtak, de az indulók szintjük és igényük szerint akár 3000 métert is teljesíthettek. A fő cél az aktív életmód népszerűsítése volt. Az esemény fénypontjaként Cseh László olimpikon is csobbant a helyszínen úszókkal.

Elsősök köpenyavatója a Tompa Mihály Emléknapon

Dátum: 2026. szept 25. 20:52

Az iskola névadójának ünnepén, szeptember 24-én tartotta az új elsősei hagyományos avatóünnepét az Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája. A köpenyavató, amellyel az újoncok hivatalosan is Tompás diákokká válnak, eszményi hidat képez a gólyák és végzősök között és egyúttal a névadóról is méltón megemlékszik. A ceremóniára a nyolcadikosok és az elsősök is saját műsorral készültek.

Üléseztek a városatyák

Dátum: 2026. szept 24. 19:51

Megtartotta rendes ülését Kazincbarcika képviselő-testülete.

Kazincbarcika jövője középiskolás szemmel – településtervező workshop diákoknak

Dátum: 2026. szept 24. 17:18

Településtervező workshopot szervezett Kazincbarcika városa a középiskolásai, vagyis a jövő reménybeli felnőtt polgárai számára. A Mezey István Művészeti Központban tartott progresszív program célja az volt, hogy a diákok saját tapasztalataik és elképzeléseik alapján gondolják végig a város értékeit, fejlesztési lehetőségeit és jövőbeli irányait. A résztvevők csoportvezetők segítségével öt csoportban dolgoztak, majd szakmai szempontok mentén értékelték a megfogalmazott javaslataikat.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

„Az optimizmus egy kinyitott könyvvel kezdődik” - Országos Könyvtári Napok

Egressy Béni Városi Könyvtár

Idősek hava: Meggyes Csaba koncertje

Egressy Béni Művelődési Központ 

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk