https://kolorline.hu/Díjátadó az 5. Kolorfesztivál hivatalos zárónapján

Díjátadó az 5. Kolorfesztivál hivatalos zárónapján

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az augusztus 20-ai nemzeti és állami ünnep alkalmából több kitüntetést is átadtak az 5. Kolorfesztivál keretében az Egressy színháztermében, ugyanitt adott koncertet a Buda Folk Band 17 órától.

Az államalapítás ünnepének délelőttjén szentmisére várták az érdeklődőket a Szent Család Templomba.

 

szentmise (2) szentmise (3) szentmise (4) szentmise (6) szentmise (7) szentmise (10) szentmise (11) szentmise (12)
A Szent István-napi programok az Egressy Béni Művelődési Központ színháztermében folytatódtak, ahol Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete tartotta ünnepi tanácskozását. Az idei eseményen Barcika és Sajókazinc 70 évvel ezelőtti egyesítéséről is megemlékeztek a résztvevők.
Az ország egyik leghosszabb és legszínesebb fesztiváljának főszervezője, a Barcika Art Kft. és Kazincbarcika Város Önkormányzata az ünnepi képviselő-testületi ülésen köszönetet mondott a fesztivál együttműködő partnereinek és támogatóinak.

unnepi_testulet (3) unnepi_testulet (4)

Majd Szitka Péter Kazincbarcika polgármestere szólt. A város első embere beszédében a múlt jelentőségére emlékeztetett és a város dinamikus fejlődését hangsúlyozta. Ezt követően megszegte az új kenyeret.

 

unnepi_testulet (2)
Az eseményen elsőként a „Tiszta udvar, rendes ház” elismerő címeket adták át, melyeknek szerencsés tulajdonosai: Lőrincz Róbert, Pásztor Péter és Takács László voltak.

Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevele kitüntetésben Bukta Imréné nyugalmazott könyvtáros, Dékány Józsefné nyugalmazott ápolási igazgató, valamint Csala András mentőállomás-vezető részesültek.
„Kazincbarcika Város Egészségügyéért” díjat dr. Balogh Imre radiológus; „Kazincbarcika Város Közszolgálatáért” elismerést Fodorné Bárczi Ildikó, a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatal adócsoportjának főtanácsosa vett át.
Kazincbarcika Város Képviselő-testületének „Elismerő Plakettjét” Karikás Lajosné, a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ nyugalmazott stratégiai igazgatója kapta, míg „Pro Urbe” díjban dr. Fedor István nyugalmazott belgyógyász főorvos részesült.
Az ünnepségen közreműködött Márczi Anna, a Buda Folk Band énekesnője is.

unnepi_testulet (5) unnepi_testulet (6) unnepi_testulet (7) unnepi_testulet (8) unnepi_testulet (9) unnepi_testulet (10)

Eközben a kedvezőtlen időjárás ellenére teltházzal üzemelt a városnéző kisvonat a gyerekek legnagyobb örömére.

vonat (2) vonat (3) vonat

 

Az időjárásra való tekintettel 17 órától a színházteremben tartotta koncertjét a méltán népszerű Buda Folk Band.

Buda Folk Band (2) Buda Folk Band (3) Buda Folk Band (4) Buda Folk Band (5) Buda Folk Band

 

A rendkívüli időjárás miatt augusztus 21-én, hétfőn új időpontban 17 órától lép fel Bebe és Éliás Jr. & Abrakazabra, 19.30-tól pedig Keresztes Ildikó ad koncertet a Fő téren. A tűzijátékshowt 21 órától láthatják a kilátogatók.

A rendezvénysorozat még egy hétvége erejéig visszatér, augusztus 25-én Sajógalgócon koncertezik a Güsch, majd Péter Szabó Szilvia. Augusztus 26-án pedig déltől másnap hajnalig sportprogramokkal és bemutatókkal, neves dj-kel és tűzijátékkal búcsúzik a Vadna Parkban az V. Kolorfesztivál.

További híreink

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

KolorTV élőben

Programajánló

TÖKÖS családi játszóház

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk