https://kolorline.hu/Dorogon is a győzelem megszerzése a cél

Dorogon is a győzelem megszerzése a cél

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II 7. fordulójában Dorogon lép pályára a Kazincbarcika együttese.
A barcikai focistáknak erőt ad a Nyíregyháza ellen emberhátrányban kiharcolt 2-2- es eredmény.

Az elmúlt fordulóban is bizonyította a KBSC, hogy képes hátrányból is jó játékkal előrukkolni. A Nyíregyháza elleni döntetlen után azonban szombaton már itt az újabb feladat, Dorogon kell hozni a jó eredményt. Vitelki Zoltán elmondta, hogy az elmúlt héten kiállított Kanaloson kívül mindenkire számíthat, hiszen a játékosok egészségesek. Cél most is a győzelem, de nem lesz könnyű ezt kiharcolni, hiszen a dorogiak 3-0- ra simán győzték le a Nyíregyházát. A KBSC 11 ponttal az ötödik helyen áll, míg az ellenfél, mindössze a 16. helyet foglalja el a tabellán. A dorogiak eddigi hat meccsükből csak egyet nyertek, a már említett Nyírtegyháza ellenit hazai pályán. 2-2- es döntetlent játszottak a Szolnokkal és a Budaörssel idegenben. A Komárom-Esztergom megyei együttes háromszor kapott ki a bajnokságban még a második fordulóban hazai pályán 2-0- ra a Budafoktól, valamint a Gyirmóttól 3-2- re, a Soroksártól pedig 2-1- re mindkétszer vendégként. Ezek a találkozók azonban csak az utolsó 20 percben dőltek el, akkor szerezte az ellenfél a győztes találatot. A KBSC eddig mérlege 3 győzelem, két döntetlen és egy vereség jónak mondható. Az újonc csapat csupán a Budaörs elleni 2-6- t fájlalhatja, de legyőzte a Békéscsabát, a Vácot és a Budafokot. Fontos mérkőzés előtt áll a Kazincbarcika, hiszen idegenben győzni mindig nehezebb. A barcikai szakvezető arról beszélt elemezték a dorogiak játékát és felkészültek a mérkőzésre. Vitelki Zoltán hisz abban, hogy a csapat ismét győzelemmel térhet haza. A Dorog – Kazincbarcika mérkőzés szeptember 2-án szombaton fél öttől kezdődik.

 

A Buzánszky Stadion megközelítését segítő térkép:

https://maps.google.com/maps?rls=com.microsoft:hu:IE-ContextMenu&oe=&gfe_rd=cr&gws_rd=ssl&q=google+t%C3%A9rk%C3%A9p+dorog&um=1&ie=UTF-8&hq=&hnear=0x476a6441d3c37049:0x82c37a4bd3454aaf,Dorog,+Magyarorsz%C3%A1g&sa=X&ei=mH_OU6f8I4iBywPwmYCwAQ&ved=0CBQQ8gEoADAA

Belépő árak:
Felnőtt: 1000 Ft /fő
Diák, nyugdíjas: 800 Ft /fő

További híreink

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

KolorTV élőben

Programajánló

TÖKÖS családi játszóház

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk