https://kolorline.hu/Esélynap Kazincbarcikán

Esélynap Kazincbarcikán

Szerző:

Tajthy Ákos

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Tizenharmadik alkalommal rendezte meg szeptember 9-én az Esélyegyenlőségi Napját a Kazincbarcikai Mozgáskorlátozottak Egyesülete. A rendezvényre a városban és a térségben élő mozgáskorlátozottakat várták.

Két lábon járó és kerekesszékes fellépők, előadók és Szandi személyében sztárvendég is szerepelt a szombat délutánt átölelő rendezvény műsorán.
A helyszín hagyományosan a KSK Munkacsarnok volt, ahol több mint kétszáz fogyatékossággal élő és hozzátartozói töltöttek el egy igazi ünnepnapként a délutánt és a koraestét.

Az eseményen előbb Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere mondott köszöntőt, aki beszédében úgy fogalmazott, mindig örömmel jár erre a rendezvényre, mert sok boldog emberrel, egy vidám közösséggel találkozik. Őt követte,  Tomkóné Kiss Mária, a Kazincbarcikai Mozgáskorlátozottak Egyesületének vezetője, illetve Tokai Edit, a Kazincbarcikai „Teljes Életért” Közhasznú Egyesület vezetője egy-egy ünnepi köszöntővel.

Végül Kovács Ágnes, az országos szervezet elnöke beszélt arról, hogy milyen törekvéseket tesznek azért, hogy a kormány megfelelően kezelje a mozgáskorlátozottak helyzetét.

A rendezvény a beszédek után műsorral folytatódott, előbb a Roll Dance Kerekesszékes Kombi Táncegyüttes csapata, majd az edelényi Dobi házaspár, végül Szandival lépett a színpadra.


 

 

További híreink

Bike Day Kazincbarcikán – közlekedésbiztonság játékosan az általános iskolásoknak

Dátum: 2026. szept 22. 21:03

Az új tanév kezdéséhez is megtartotta hagyományos balesetmegelőzési programját, a Bike Dayt a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság és Kazincbarcika Város Önkormányzata. A Mezey István Művészeti Központ udvarán a város általános iskoláinak felső tagozatos diákjai mérték össze KRESZ-tudásukat és kerékpáros ügyességüket. A városban már gyökeret eresztett őszi program célja, hogy a nyári szünet után játékos, versenyszerű formában frissítse és mélyítse el a gyerekek közlekedésbiztonsági ismereteit.

Harminc tanuló vett részt a Kazinczy tehetséggondozó programjában

Dátum: 2026. szept 22. 16:55

Hogyan kapcsolható össze a sport, a matematika, a kreativitás és az önismeret? Többek között erre kereste a választ az a komplex tehetséggondozó program, amely 30 általános iskolás tanuló részvételével valósult meg a Kazinczy Ferenc Tagiskolában.

Surányi Skills 2.0 – Nemzetközi mobilitás az Olympos lábánál

Dátum: 2026. szept 21. 19:32

A „Surányi Skills 2.0 – Nemzetközi mobilitás a tanulók és oktatók fejlődéséért” elnevezésű projekt keretében az Ózdi SZC Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Turizmus-vendéglátás, Szépészet, valamint a Specializált gép- és járműgyártás ágazatának 21 fő tanulója szerezhet értékes külföldi szakmai tapasztalatot a 14 napos mobilitás keretében.

Ez jó kör volt: ~1100 futó a BorsodChem Kolorfutás Night 2026-on

Dátum: 2026. szept 20. 18:34

Igazán büszke lehet idén Kazincbarcika a sportos és közösségi szellemű városlakókra és környékbeliekre. Hat kategóriában mintegy 1100-an álltak idén rajthoz a város legnagyobb éves sportrendezvényén, a BorsodChem Kolorfutás Nighton. A sokéves hagyományú futóverseny ezúttal egy nagyobb versenyhármas, a Mozgásév egyik állomása. A Kolorfutás jól bevált Jótékonysági futamán idén a BorsodChem kiegészítésével 2,5 millió Ft gyűlt össze a helyi nevelési-oktatási intézmények támogatására.

KolorTV élőben

Programajánló

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk