https://kolorline.hu/Javítottak az Ördögök

Javítottak az Ördögök

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

a férfi futsal NB II keleti csoportjának 2. fordulójában a Gyömrő együttesét fogadta a Kazincbarcikai Ördögök SE. a borsodi alakulat simán győzött megszerezve ezzel első sikerét a szezonban.

Jól kezdték a találkozót a közönség támogatását élvező házigazdák, hiszen a 7. percben Titkó vette be a vendégek kapuját. Nem lankadt a hazai támadókedv ezután sem, ugyanis sorra alakította ki helyzeteit a Barcika. az első félidő vége előtt egy perccel Vajda tette megnyugtatóbbá a borsodi vezetés. Fordulás után sem sokat változott a játék képe, hiszen újra jött a barcikai gól, ezúttal Lippai volt eredményes. Hét perccel a vége előtt egy Mikolka gól után eldőlni látszott a találkozó. az előny birtokában a hazaiak visszafogottabban játszottak és a végén a Gyömrő két gólt szerezve szépített. Összességében azonban elmondható, hogy megérdemelten gyűjtötték be a Kőrösi tanítványok a 3 pontot. Az ördögök legközelebb szeptember 18-án Kecskeméten lépnek pályára.

Kazincbarcikai Ördögök SE – UFC Gyömrő 4-2 (2-0)

Kazincbarcika Don Bosco Sportközpont: 400 néző

Vezette: Deme, Molnár

Kazincbarcikai Ördögök: Tarr - Balogh, Komlósi, Vajda, Irhás

Cserék: Lippai, Titkó K., Ignácz, Mikolka, Vígh, Debreczeni, Pallós

Vezetőedző: Kőrösi Gábor

UFC Gyömrő: Gyurján - Reich, Vadászi, Vékei, Lázár

Cserék: Bekker, Czárák, Preska, Szegedi, Blazsán

Vezetőedző: Gallai Attila

További híreink

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk