https://kolorline.hu/Nyelvvizsgázzunk helyben!

Nyelvvizsgázzunk helyben!

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A 2020-as tanévtől az egyetemi felvételi vizsga előfeltétele az, hogy minden felvételiző rendelkezzen egy élő idegen nyelvből középfokú komplex nyelvvizsgával. A nyelvvizsga megléte az eddigiekben „csak” a diploma megszerzéséig volt kötelező a felsőoktatásban tanulók számára.

A Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban eddig is kiemelt fontosságú feladatunknak tekintették a diákjaik nyelvvizsgára való felkészítését. Országos szinten kiemelkedő eredményeket értek el a nyelvvizsgák számának tekintetében. Érettségiző diákjaik 67 százaléka rendelkezik középfokú, komplex típusú nyelvvizsgával, míg az országos átlag csak 40% körül van.

Most újabb lépéseket tettek annak érdekében, hogy a sikeres nyelvvizsgák számát tovább növeljék. A környező intézmények diákjait, valamint a város és környékének nyelvtanulóit motiválják a sikeres nyelvvizsgára való felkészülésben és vizsgázásban. A napokban befejeződött ugyanis a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium és a LanguageCert nyelvvizsgaközpont közötti tárgyalás-sorozat, amely sikeres megállapodás aláírásával zárult. Ennek értelmében a nyelvvizsgaközpont és a gimnázium közösen pályázik az Oktatási Hivatalnál, hogy az iskolát LangugeCert nyelvvizsga-hellyé nyilvánítsák. A közeljövőben, az Oktatási Hivatal pozitív döntése után a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumot akkreditált nemzetközi LanguageCert nyelvvizsgahelynek lehet majd tekinteni.

A tárgyalások során Fritz Adrienn, a vizsgaközpont vezetője és Regő Artúr, az ügyfél-kapcsolatok felelőse, értékesítési vezető biztosította a gimnáziumot arról, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy az előre láthatóan decemberi vizsgaidőszakra a kérdező tanárok felkészültek legyenek, és az akkor vizsgát tenni kívánó diákjak teljes körűen felkészülhessenek a vizsgára. A tantestület nyelvtanárai közül öten már részt vettek a kérdező tanári felkészítő továbbképzésen.

Várhatóan októberben és májusban próbavizsgákat szerveznek majd a vizsgával megismerkedni vágyó vagy vizsgázni szándékozó érdeklődőknek. A vizsgára való jelentkezés online működik majd a LanguageCert nyelvvizsgaközpont weboldalán keresztül. A szóbeli és írásbeli vizsgákat azonban a Szalézi gimnázium épületében fogják megszervezni. A sikeres nyelvvizsga-bizonyítványokat is a gimnáziumban lehet majd átvenni személyesen.

Almásiné Fóris Judit tanár, Petróczi Gábor igazgató

További híreink

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk