https://kolorline.hu/Évadot hirdettek Kazincbarcikán

Évadot hirdettek Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Idén 4+1 előadás került bele a felnőtt színház bérletes programjába. Az előadások helyszíne ebben az évben is az Egressy Béni Művelődési Központ Színházterme, a bérletárak nem változtak. Továbbra is van lehetőség részletfizetésre és az előző évad ülőhelyeinek meghosszabbítására.

„Az idei évadban igyekeztünk a hagyományos elemek mellett újításokat is eszközölni. Így például a bérletek plasztikkártya formájában kerülnek értékesítésre, melyet vendégeink az évad végén megkapnak tőlünk emlékbe. Az öt előadásból úgy, ahogy az előző évadban is, szerettük volna, ha az egyik legalább zenés darab. Így jött az ötlet, hogy az újévi koncert része legyen a sorozatnak. A cél az volt, hogy azokat a társulatokat hozzuk el Kazincbarcikára, akiket a színházkedvelő közönségünk a leginkább kedvel, de legyenek új előadások is. Ezért esett a választás a Lepkegyűjtőre, mint újhullámos darabra Bereczki Zoltánnal, valamint a közönségünk által kedvelt Bánfalvy Stúdióra, Körúti Színházra, a Kassai Thalia Színházra. Bízunk benne, hogy továbbra is nagy lesz az érdeklődés, hiszen jelenleg minden darab kapcsán két-két előadással terveztünk.” – mondta hírportálunknak Dr. Makkai Orsolya, a Barcika Art Kft. ügyvezetője.

Az előadásokra alkalmanként jegyeket is lehet majd kapni. A bérletvásárlás október 2-án indul.

Az ügyvezető azt is elárulta, hogy a térségben élő gyerekek sem maradnak színházi programok nélkül, hiszen az iskolákon és óvodákon keresztül ők is résztvehetnek a nekik szervezett bérletes előadásokon.

Részletes program és információk:

A jegypénztár nyitvatartása:

Hétfő: 14:00-18:00, Kedd: 10:00-18:00, Szerda: 14:00-18:00, Csütörtök: 10:00-18:00, Péntek: 14:00-18:00

 

További híreink

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk