https://kolorline.hu/Titkokat rejtő képek a Gyermekek Házában

Titkokat rejtő képek a Gyermekek Házában

Szerző:

Tajthy Ákos

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Medve Emese amatőr képzőművész alkotásait vonultatja fel a Gyermekek Háza-Kézművesház szeptember 28-án megnyílt tárlata.

A kiállítás megnyitója a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola növendékének és művésztanárának műsorával kezdődött, majd Tóth Melinda Anna evangélikus lelkipásztor nyitotta meg a tárlatot, aki beszédében úgy fogalmazott: „olyan alkotások láthatók a Gyermekek Háza kiállítótermébe betérők elé, melyek azt sugallják, hogy az ember párban egy.”


Fotók: Zele Tímea

– Sokat mondanak a színek, hiszen azok is üzennek számunkra, aztán a tekintetek, az egységek. Az arc az, ami által megismerjük egymást, vagy éppen rádöbbenünk arra, hogy mi van belül, lelkünkben, mit hordozunk egyénenként itt, ezen a Földön – részletezte Tóth Melinda Anna, aki az alkotó nevében is köszönetet mondott Kazincbarcikának, hogy befogadta a tárlatot.  

Medve Emese érdeklődésünkre elmondta, a kiállított alkotások egyedi tervezésűek és vegyes technikával készültek.
– Itt minden egyes képnek mondanivalója van, az idelátogatókat pedig arra kérem, hogy álljanak meg a képek előtt, keressék meg azt a titkot, amit elrejtettem bennük. A műveknek nem adtam címet, és ez szándékos, ugyanis azt szeretném, hogy azok, akik megnézik a tárlatot, ők adjanak címeket nekem, és ezeket akár el is juttathatják számomra – mondta az alkotó.

A megnyitó végén Klimon István alpolgármester, és Ursutzné Blága Krisztina, a Gyermek Háza-Kézművesház vezetője mondott köszönetet az alkotónak, valamint azoknak, akik a tárlat létrejöttében és az esemény lebonyolításában részt vettek.

Medve Emese különleges alkotásai november 5-éig tekinthetők meg a Mezey-ház emeleti kiállítótermében.

További híreink

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk