https://kolorline.hu/Isten éltesse Rózsika nénit!

Isten éltesse Rózsika nénit!

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Igazi mesebeli kis házikóban lakik Tardi Józsefné, Rózsika néni, akit kilencvenedik születésnapja alkalmából, Klimon István alpolgármester virággal és miniszteri oklevéllel köszöntött.

Az Égerszögön 1927-ben született Tardi Józsefné, Rózsika néni, 1951-ben lett Sajókazinc lakója. Férje barcikai lévén házasságkötésük után, nem is volt kérdés, hogy itt telepednek le és itt alapítanak családot.

Rózsika néni házában mindig melegség és jó illat van, nem is csoda hiszen sokan szeretik és látogatják otthonában, ezért vendégeit mindig meglepi egy kis saját készítésű süteménnyel. Mindennapjaihoz még most is hozzátartozik a házimunka, a sütés–főzés. Korát meghazudtoló fiatalsággal vizet és fát hord, tereget.

Még most is jó egészségnek örvend, a Felső – Barcikai Református Templomba heti két alkalommal is eljár. Több mint két évtizedig volt a templom harangozója, és egyéb feladatok ellátásában is segített. Ha bírná, még most is szívesen csinálná, árulta el nekünk.

Hetvenhét éves korában is biciklivel járt mindenhová. Télen, nyáron, hóban, sárban is kerékpárral ment a templomba és az unokáihoz is. Még most is felülne a drótszamárra, de a családja már nem engedi.

Kérdésünkre, hogy mi a hosszú élet titka azt válaszolta, hogy az embernek nem szabad elhagynia magát semmilyen körülmény között sem!

További híreink

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk