https://kolorline.hu/A kicsik is készültek

A kicsik is készültek

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Idősek hava alkalmából, a Szociális Szolgáltató Központ Időskorúak Gondozóházában élők napja kicsit más volt, mint a többi.

Október 17-én a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Mesevár Tagóvodájából gyerekek érkeztek, hogy köszöntsék az időseket. A szépkorúak látogatására az óvodások felkérést kaptak, amire nagy örömmel készültek. Már nem ez volt az első fellépésük, hiszen anyák napján is ellátogattak a gondozóház időseihez.


Fotók: Kovács Loretta

Az óvodások műsorát, Urbánszki Ildikó intézményegység - vezető nyitotta meg. Két csoportból voltak vállalkozó szellemű nagycsoportos gyerekek, akik már várták az idősekkel való találkozást. A gyerekek versekkel, dalokkal készültek, sokat gyakoroltak, hogy örömöt tudjanak szerezni az intézmény lakóinak.

Saját készítésű ajándékot is vettek minden szépkorúnak. Az idősek hol mosolyogv, hol meghatódva nézték a gyerekek műsorát. A kicsi jókedvet vittek az otthonba, hiszen a fellépésük után még hallani lehetett az idősek éneklését.

További híreink

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk