https://kolorline.hu/Ismerje meg a kazincbarcikai URBACT „Jó gyakorlat”-ot!

Ismerje meg a kazincbarcikai URBACT „Jó gyakorlat”-ot!

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az Európai Unió integrált városfejlesztési programjának, az URBACT-nek a szakemberei komoly elismerésben részesítették Kazincbarcikát: 2017-ben a várost is beválasztották az unió azon települései közé, amelyek valamely területen egy már jól bevált megoldással a többi településnek mintául tudnak szolgálni.

A kétszázhetven pályázó közül európai szinten összesen kilencvenhét város nyerte el a „Jó Gyakorlat Város” elismerést, amit ünnepélyesen Tallinban, az október 3-a és 5-e között zajló URBACT Városfesztivál díjátadóján jelentettek be. Az Európai Tanács észt elnöksége alatt megrendezett fesztiválon, amely az idei év egyik legrangosabb városfejlesztési témájú eseménye volt, több mint 450 önkormányzati és városfejlesztési szakember előtt ismertetették a kiválasztott városok képviselői a náluk jól bevált gyakorlatokat, köztük a kazincbarcikai mintát is.

Idén útjára indul Kazincbarcikán a KolorAkadémia, melynek keretében több korosztálynak szerveznek rendszeresen számukra érdekes, színes előadásokat, programokat. A KolorAkadémia első programja október 19-én 16.00 órától a Mezey István Művészeti Központban lesz, ahol városunk átveheti a „Jó Gyakorlat Város” diplomát, bemutatják a kazincbarcikai jó gyakorlatot, illetve ízelítőt kaphatnak a tallini fesztiválról.

 

http://kolorline.hu/programok/kultura/2017-10-13/kolorakademia

További híreink

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk