https://kolorline.hu/A kazincbarcikai Postás Nyugdíjas klub 20 éves jubileumi ünnepséget tartott

A kazincbarcikai Postás Nyugdíjas klub 20 éves jubileumi ünnepséget tartott

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Október 18-án, a 20 éves évfordulóját ünneplő kazincbarcikai Postás Nyugdíjas klub jubileumi ünnepséget tartott, valamint idősek hónapja alkalmából a szépkorúakat is köszöntötték. Az üdvözlést követően nem csak az alapító tagot, hanem 90. születésnapját ünneplő Katona Istvánnét is köszöntötték.

A rendezvény helyszíne a Jóbarát étterem volt, az ünnepségen a klub valamennyi tagja részt vett. A meghívott vendégek között volt Vida Lászlóné, a Nyugdíjasok Megyei és Városi Szövetségének elnöke, valamint az elnökség tagjai, Kispál Jánosné és Czakó Lászlóné is.

A KEF -et (Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma) Dienes Mária képviselte. Együttműködő partnerként meghívást kapott az Újkazinci Baráti Kör is. A köszöntő műsort az Irinyi Tehetséggondozó Műhelyadta elő, amit a nyugdíjas klub szavalatokkal, prózával színesített.

A program elején, Gólya Zoltánné klubvezető az elmúlt időszak eredményeiről, elkövetkező terveiről beszélt. A klub korábbi vezetője Kiss Józsefné, - aki 17 évig volt a társaság vezetője - a közösen eltöltött, elmúlt évek eseményeit elevenítette fel. A tagok közül sokan meghatódottan lapozgatták a 20 év történéseit összefoglaló albumot.

Hasonlóan megilletődötten hallgatták a résztvevők Makovnik Emil, nyugalmazott postavezető visszaemlékezéseit.

Valamikor a postai, dolgozók szinte egy család voltak, és ez az összetartozás jellemezte a tegnapi ünnepséget is. Érdekes eseményekre is visszaemlékeztek a tagok, szó esett a régi éttermekben eltöltött időkről, és hogy a várost építő rabokak a küldeményük eljuttatásánál is nagy segítségükre voltak a postai dolgozók. 

A jó hangulatú ebédet követően felvágásra került az Újkazinci Baráti Kör ajándéka, egy emeletes torta.

 

További híreink

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk