https://kolorline.hu/Korábbi bajnok ellen szakítaná meg rossz sorozatát a KBSC

Korábbi bajnok ellen szakítaná meg rossz sorozatát a KBSC

Szerző:

Tajthy Ákos

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II 15. fordulójában a Zalaegerszeg együttesét fogadja a Kazincbarcika. A cél, hogy három vereség és egy döntetlen után győzzön a KBSC.

Több mint egy hónapja 2017. szeptember 24-én győzött legutóbb a KBSC az NB II őszi idényében. A kék-sárgák akkor Gyulán nyertek a Szeged 2011 Grosics Akadémia ellen. Azóta egy döntetlen mellett háromszor kikaptak, igaz a múlt heti győri találkozón voltak győzelmi esélyei, de elszalasztották a lehetőséget. A Zalaegerszeg a 2002-ben bajnoki címet nyert, és a nagyhírű Manchester United ellen mérkőzött a bajnokok ligájában. Az első mérkőzésen, Budapesten Koplárovics Béla hajrában szerzett góljával 1-0-ra legyőzték az angol sztárcsapatot, igaz a visszavágón egy 5-0-s vereséggel tértek hazai a zalaiak. De hol van már a tavalyi, vagyis 15 évvel ezelőtti hó. A ZTE  2012-ben esett ki az NB I-ből, igaz többször is volt lehetősége a feljutás kiharcolására, nem tudott élni az eséllyel. Jelenleg a ZTE a 8. helyen tanyázik az NB II-ben 6 győzelemmel 3 döntetlennel és 5 vereséggel. Az egerszegiek legutóbb a Soroksár ellen nyertek, előtte viszont Dorogon és a Nyíregyházától otthon kikaptak.
A Kazincbarcika az elmúlt fordulóban három gólt rúgott, vezetett is 2-1-re Győrben, ám végül 4-3-ra kikapott. Vitelki Zoltán a vereség után a csapat tartását dicsérte. A kék-sárgák trénere szerint azonban nagyobb koncetrációra lesz szükség, ha a csapata győzni szeretne. És miért ne szeretnének? Most is a 3 pont megszerezése a cél, hogy végre véget érjen a 4 forduló óta tartó rossz széria. A KBSC-nél Takács Péter és Kovács Olivér játékára nem számíthat a vezetőedző. A mezőny rendkívül sűrű, hiszen a KBSC jelenleg 24 ponttal 4. és egy pont a hátránya a dobogós Szolnok mögött. Ám Somodiék nem árt, ha hátra is pillantanak a tabellán, ugyanis az 5. Vácnak 22, a 6. Békéscsabának, a 7. Gyirmótnak, a 8. Zalaegerszegnek és a 9. Ceglédnek, pedig 21-21 pontja van. A győzelem, erőt, lendületet és ami a legfontosabb: önbizalmat adhat tehát a barcikaiaknak. A Kazincbarcika – Zalaegerszeg mérkőzés október 29-én délután fél kettőkor kezdődik, a játékvezető Nagy Norbert lesz.

 

További híreink

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

KolorTV élőben

Programajánló

TÖKÖS családi játszóház

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk