https://kolorline.hu/Tartalékos és szerződéses katonákat toboroz a honvédség

Tartalékos és szerződéses katonákat toboroz a honvédség

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Magyar Honvédség új, területi alapon szervezett tartalékos rendszerébe járásunkból is várják az érdeklődőket. Napjainkban egyre több helyen lehet találkozni azzal a megállapítással, hogy a katonai pálya egyre népszerűbb a munkát keresők körében.

Az elmúlt időszakban megemelt illetmény és a fejlődő jövedelemrendszer, illetve a stabil és biztos munkahely lehetősége sokaknak vonzóvá teszi az egyenruhás szolgálatot. Azt talán kevesebben tudják, hogy a honvédségben lehetőség van olyan szolgálatot is vállalni, amelyet iskolai tanulmányok vagy meglévő munkahely mellett is lehet végezni. Ez pedig nem más, mint a tartalékos szolgálat, amelyről Nagy Géza őrnaggyal, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 4. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Irodájának vezetőjével beszélgettünk.

- Mostanában a médiában gyakran esik szó a Magyar Honvédség tartalékos rendszeréről. Mit kell erről pontosan tudnunk?

- Az Alaptörvény értelmében Magyarország biztonságának három pil­lérét a Magyar Honvédség ereje, a szövetségi rendszer és az állampolgárok hazafias elkötelezettsége, áldozatvállalása jelenti. Ezek egymással szoros összefüggésben állnak, a honvédelmi vezetésnek pedig eltökélt célja, hogy a tartalékos rendszeren keresztül tovább erősítse az állampolgárok részvételét a haza védelmében. A tartalékos rendszer korábbi formáját 2011-ben újították meg, ekkortól beszélhetünk önkéntes műveleti, illetve önkéntes védelmi tartalékos szolgálatról. Az idei évtől pedig a rendszert kibővítették egy új, területi elven szerveződő önkéntes területvédelmi tartalékos kategóriával. A honvédelmi vezetés egyik célja, hogy ne legyen a magyarországi megyékben olyan járás, amely nem rendelkezik tartalékos katonával, bizonyos létszámú kiképzett katonai erővel. Éppen ezért az ország valamennyi járásában és fővárosi kerületében területi elven szerveződő, úgynevezett önkéntes területvédelmi tartalékos századok alakulnak, melyekhez bárki csatlakozhat, akik lakókörnyezetük és közösségük érdekében készek a biztonsági kihívásokra reagálni.

- Milyen feladatban vehetnek részt a területvédelmi tartalékosok?

- Az állomány feladatát képezheti többek között veszély- és katasztrófahelyzetben (pl. árvízi védekezés) történő igénybevétel, rendezvénybiztosítási, toborzási, illetve különböző díszelgési feladatok ellátása a járási vagy települési rendezvényeken. Nagyon fontos kiemelni, hogy a területvédelmi tartalékosok felkészítése és az alkalmazása a lakóhelyéhez legközelebb, lehetőség szerint alapvetően helyben történik a járásban, esetleg a megyén belül, évente összesen 20 napban.

- Lehet-e arról többet tudni, hogy milyen juttatások járnak mindezért?

– Igen, természetesen lehet. Az önkéntes tartalékos katona szerződéskötési díjra, rendelkezésre állási díjra továbbá a tényleges szolgálatteljesítés időtartamára – a rendszeresített szolgálati beosztáshoz tartozó besorolási osztálynak és besorolási kategóriának megfelelő – alapilletményre, laktanyai elhelyezésre, térítésmentes élelmezési és ruházati ellátásra, továbbá utazási költségtérítésre jogosult.

- Hogy áll a rendszer „kiépítése”, mennyien jelentkeztek eddig a szolgálatra?

- Örömmel mondhatom, ahogy egyre jobban megismerik az emberek a lehetőséget, annál többen keresik fel irodánkat. Eddig a megyéből közel 120 fő regisztrált, és kezdték meg a felvételi eljárást. Most már a toborzással és a jelentkeztetéssel párhuzamosan az alkalmassági vizsgálatok megszervezése, illetve a szerződéskötések előkészítése is napi feladattá vált, azaz elmondható, hogy intenzív szakaszához érkezett a területvédelmi tartalékos rendszer feltöltése. Látva az érdeklődést, abban bízom, hogy hamarosan aláírhatja szerződését a 100. borsodi területvédelmi tartalékos katona. Közülük, akik tudják vállalni, akik a civil életükkel, hivatásukkal, tanulmányaik folytatásával össze tudják egyeztetni, már az ősz folyamán részt vesznek az első kiképzésükön, illetve megkapják a tartalékos szolgálat ellátásához szükséges felszereléseiket.

- Egy utolsó, ám igen fontos kérdés. Hogyan lehet jelentkezni katonának?

– A katonai pályára történő toborzás folyamatos, a honvédséghez csatlakozhat minden nagykorú, magyarországi lakóhellyel rendelkező, büntetlen előéletű és cselekvőképes magyar állampolgár, a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig. Várjuk a tartalékos szolgálatra jelentkezőket, de ugyanúgy várjuk azokat is, akik szerződéses katonaként szeretnének bekerülni a seregbe. Érdeklődni, illetve jelentkezni a megyei toborzó ügyfélszolgálatokon, a Kormányablakokban, illetve interneten keresztül az Irány a sereg (www.iranyasereg.hu) honlapon lehetséges.

További híreink

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

KolorTV élőben

Programajánló

TÖKÖS családi játszóház

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk