https://kolorline.hu/Klórömlés: Sikeres volt a katasztrófavédelmi gyakorlat

Klórömlés: Sikeres volt a katasztrófavédelmi gyakorlat

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Külső védelmi tervgyakorlatot tartott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Kirendeltség helyi szervezete Kazincbarcika Város Önkormányzatával közösen november 9-én.


fotók: Kovács Loretta

Kétezer-négy óta minden évben külső védelmi tervgyakorlatot rendez a katasztrófavédelem helyi kirendeltsége Kazincbarcika és a környező települések önkormányzataival karöltve.
A gyakorlat megnyitóján elsőként Szitka Péter Kazincbarcika polgármestere köszöntötte a Helyi Védelmi Bizottság tagjait, majd beszédében elmondta: nagy öröm számára, hogy minden esztendőben részese lehet egy ilyen szakmai programnak. Ezt követően Szent-Királyi László tűzoltó ezredes, a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője hangsúlyozta: idén újdonság, hogy Kazincbarcikán kívül más települést nem vontak be a gyakorlatba.

A délelőtti programon Stefán Ádám a BorsodChem Zrt. tűz- és katasztrófavédelmi vezetője mutatta be a gyáróriást és a jelenlegi gyakorlat veszélyhelyzetét is ismertette, miszerint a cég területén egy cseppfolyós klórt szállító vasúti tartálykocsi lefejtő tömlője megsérült, így cseppfolyós klór áramlott a szabadba, a gázfelhő pedig veszélyeztette a környéket. Az eset során azt próbálták ki, hogy mi a teendője a Helyi Védelmi Bizottság tagjainak és az érintetteknek egy valós katasztrófa során.



A próba leglátványosabb része az elzárkóztatási gyakorlat volt az Ózdi Szakképzési Centrum Surányi Endre Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban, innen a tűzoltók mentettek ki egy – a feltételezések szerint – sérült tanulót, akit a mentők láttak el.

A Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője a Kolorline érdeklődésére elmondta: sikeres volt a külső védelmi tervgyakorlat, amihez ebben az évben nagyban hozzájárult az új kommunikációs csatornák használata is.

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk