https://kolorline.hu/Téli üzemmódban a Magyar Közút

Téli üzemmódban a Magyar Közút

Szerző:

Tajthy Ákos

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Téli üzemmódra váltott a Magyar Közút Nonprofit Kft az ország közútjain november 10-én. Bár beavatkozásra még nincs szükség, a gépparkot már átvizsgálták és a  24 órás figyelőszolgálat is működik.

Peiker Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Kft. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának vezetője a témában tartott sajtótájékoztatón ismertette a téli üzemmód részleteit: a téli üzemmódban november 10 és március 15-é között az ország 19 megyei igazgatóságán, 93 mérnökségén és a központi irányításban is 0-24 órás szolgálatra állnak át ilyenkor a szakemberek.
– A téli hónapokban a társaság elsődleges feladata a hóeltakarítás és a síkosságmentesítés, valamint – megfelelő időjárási körülmények között – a téli kátyúzás. A következő hónapokban közel 3850-en dolgoznak országosan váltott, 12 órás műszakokban a téli útüzemeltetési feladatok ellátásán, koordinációján – részletezte a közút megyei igazgatója.

Teljes készültség Borsodban is

Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén 7 mérnökségén keresztül közel 250 fővel látja el a társaság a 2600 kilométeres megyei közúthálózaton a téli feladatokat, természetesen itt is 0-24 órás ügyeleti szolgálat mellett.


Fotó: Mocsári László

–Társaságunk a megyében idén 47 sószóróval és hóekével felszerelt nehézgépjárművet állít hadrendbe. Ezek mellett 14 rakodógép és 12 hómaró adapterrel is felszerelhető univerzális eszközhordozó, továbbá 7 hómaró gép látja el a szolgálatot éjjel-nappal. A téli géppark felkészítésén túl a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezdőkészleten mintegy 9500 tonna útszóró sóval, csaknem 7 tonna kálcium-klorid granulátummal, 242650 liter kálcium-klorid oldattal és 485 tonna érdesítőanyaggal néz szembe a következő időszak kihívásaival a megye útjain. Ezen kívül a megelőző védekezésre idén is nagy hangsúlyt fektet a társaság: azokon a szakaszokon, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyobb a hófúvások előfordulási lehetősége, ott a hófogórácsok és hálók kihelyezését folyamatosan végzik a szakemberek, ez összesen mintegy 34 kilométernyi útszakaszt érint – mondta Peiker Tamás.

Hóeltakarítás hierarchia szerint

A téli hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat idén is az egyes útszakaszok hierarchikus rendje szerint látja el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Mivel országosan közel 32 ezer kilométernyi útról van szó, a munkálatokat minden esetben előzetes ütemterveknek megfelelően végzik el a szakemberek: ez azt jelenti, hogy először az országos közúthálózat ütőerének számító autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdik meg a beavatkozást, ezt követi a településeket összekötő mellékutak, illetve alacsony forgalmú bekötőutak hóeltakarítása vagy síkosságmentesítése. A hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákon túl az úthálózati szerepük alapján fontos szakaszokon preventív jellegű sózást is végeznek, ez a forgalmas autópályákat, autóutakat és főutakat érinti elsősorban. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a hóeltakarítást csak akkor tudják hatékonyan megkezdeni a társaság szakemberei, ha a lehullott hó vastagsága meghaladja az 5 centimétert, az alatt csak sózásra van lehetőség, megelőzve a forgalom által letaposott hó burkolatra fagyását.

A járművezetőknek sem árt felkészülni

A Magyar Közút – mint minden évben – most is felhívja a figyelmet arra, hogy nemcsak a társaságnak, hanem a járművezetőknek is fel kell készülnie a télies útviszonyokra.

-Hiszen egy nagyobb havazás esetén a munkatársaink folyamatosabb munkája mellett is téliesebb útviszonyokkal találkozhatnak az országos közúthálózaton is. A Magyar Közút munkagépei és szakemberei minden esetben ütemezetten és összehangoltan végzik a hóeltakarítást, folyamatos havazás esetén ezért egy-egy útszakaszra adott esetben többször is vissza kell térnie a gépeknek. A téli hóeltakarításban és síkosságmentesítésben dolgozó nehézgépjárművek fordulóköre akár négy óra is lehet, ezen időszak alatt pedig időjárástól függően akár újabb 5–10 centiméternyi hó is hullhat a burkolatra, vagyis újabb beavatkozást kell végeznie a munkagépeknek, amíg a havazás el nem áll. Ezért arra kérjük az autósokat, hogy nyári gumijaikat még a tartós fagyok előtt cseréljék át téli közlekedésre alkalmas abroncsokra. Továbbá utazás előtt feltétlenül tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról, hogy fel tudjanak készülni az esetleges lassúbb haladásra vagy rendkívüli helyzetekre.

Az aktuális útviszonyokról, forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei diszpécserszolgálatán a +36 (46) 819-381-es, valamint a +36 (46) 819-382-es telefonszámokon érdeklődhetnek. Ezen kívül a www.utinform.hu oldalon számos hasznos közlekedési információhoz juthatnak a közlekedők, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának munkatársait pedig a +36 (1) 366-2400-s telefonszámon érhetik el.

További hasznos téli közlekedési tanácsot és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. téli munkavégzésével kapcsolatos információt a társaság weboldalán a következő linkre kattintva érhetnek el: http://internet.kozut.hu/Lapok/teli-tanacsok.aspx

 

További híreink

Rendkívüli ülés: költségvetés, mintegy 800 milliós befizetés és több városi fejlesztés is napirendre került

Dátum: 2026. aug 13. 20:36

Kazincbarcika 2026. évi költségvetésének módosításáról, a várost terhelő majd’ 800 millió forintos befizetési kötelezettségről és az annak kompenzálására benyújtott rendkívüli támogatási igényről is tárgyalt augusztus 13-i rendkívüli ülésén Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Pozitív döntés esetén a felszabaduló forrásból többek között távhőrekonstrukció, önkormányzati lakások felújítása, kórházi eszközfejlesztés és városüzemeltetési gépbeszerzés valósulhatna meg.

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

Támogatások iskolakezdés előtt – többféle segítséget kaphatnak a kazincbarcikai családok

Dátum: 2026. aug 11. 11:04

A tanévkezdés jelentős kiadást jelenthet a családok számára, Kazincbarcika Város Önkormányzata ezért többféle támogatási lehetőséget biztosít az iskolakezdéshez. A beiskolázási támogatás mellett rendkívüli települési támogatás is igényelhető, a kazincbarcikai általános iskolák tanulói pedig évente kétszer tanszercsomagot is kapnak.

Országszerte veszélyezteti a tavakat a hőség – Kazincbarcikán folytatják a Csónakázó-tó levegőztetését

Dátum: 2026. aug 10. 18:36

A tartós aszály, a rendkívüli hőség és a vízhiány egyre több hazai tónál okoz komoly problémát. Miközben Rétimajorban már 185 tonna hal pusztulásáról számoltak be, Kazincbarcikán vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el a Csónakázó-tóban. A helyi üzemeltető azonnal megkezdte a beavatkozást, kedden pedig várhatóan újabb levegőztető berendezés érkezik a tóhoz.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk