https://kolorline.hu/A hazai csorbát szeretné kiköszörülni a KBSC

A hazai csorbát szeretné kiköszörülni a KBSC

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Siófok elleni, hazai 0-2 után nincs könnyű helyzetben a KBSC. Vitelki Zoltán azonban bízik abban, hogy Csákvárról győzelemmel tér haza a csapat. A mostani rivális eddig gyengén szerepel a bajnokságban: 2 győzelemmel, 5 döntetlennel és 10 vereséggel, 11 megszerzett ponttal, mindössze a 19. helyen szerénykedik, csupán a sereghajtó Sopront előzi meg. Mindez azonban a siófoki példa miatt most óvatosságra inti a borsodiakat. Vitelki Zoltán vezetőedző célja nem is lehet más ezen a fellépésen, mint a győzelem megszerzése.

A Csákvár mindkét győzelmét októberben szerezte, otthon a Szolnok és idegenben a Budafok 2-0-ás legyőzésével. A Fejér megyei együttes azonban hazai környezetben a Békéscsabától 6, a Gyirmóttól és a Budaörstől 5 gólt kapott; Vácon, valamint Kisvárdán is súlyos vereséget szenvedett. Nem ígérkezik nehéz mérkőzésnek az összecsapás a Kazincbarcika számára, de a jelenleg 28 ponttal, 5. helyen álló együttest nem szabad, hogy nyomassza az esélyesség terhe. Az NB II élmezőnye rendkívül sűrű, csupán a két jelenleg feljutó helyen álló csapat, az MTK és a Kisvárda szakadt el a mezőnytől. Mögöttük nagy a tülekedés a 3. helyen a Vácnak 29, a 4. Szolnoknak és az 5. Kazincbarcikának 28-28, míg a 6. Nyíregyházának, a 7. Győrnek és a 8. Ceglédnek 26-26 pontja van. A győzelem ebben a helyzetben felértékelődik, és ezt tudják a Vitelki-tanítványok is. A Csákvár–Kazincbarcika mérkőzés november 19-én, vasárnap délután 4 órakor kezdődik, a játékvezető Zierkelbach Péter lesz.

További híreink

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

KolorTV élőben

Programajánló

TÖKÖS családi játszóház

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk