https://kolorline.hu/Gólzápor a Pete András Stadionban

Gólzápor a Pete András Stadionban

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Három meccsen van túl a KBSC U15 csapata. A Tállya KSE csapata elleni küzdelemben 0:0 végeredmény született, de ez nem törte meg a csapat lendületét, hiszen a Felsőtárkány SC elleni küzdelemben, már győztesen kerültek ki. (1:0)

Ezt követően november 22- én Kazincbarcikán, a Pete András Stadionban a KBSC U15 -ös csapata ismét veretlennek bizonyult, hiszen a Tiszafüred ellen 16 gólt lőtt!

Az eredmény a második félidő végére, így 16:0 -ra végződött.

Számolni is nehéz volt a gólzáport, sokan a játékosok közül több góllal is büszkélkedhetnek.

Az első gól a tizenegyedik percben talált hálóba, amit Vaszil Valentin rúgott. Szabó Péter a tizennyolcadik percben, Erdélyi Dominik a huszonhetedik és harminckettedik percben is gólt lőtt. Szabó Péter ismét magához ragadta a labdát, és megszerezte második gólját a harminckilencedik percben. Ezt követően a negyvennegyedik percben Kocsi Leventével Mester Marcel cserélt helyet, majd Géresi Kristóf Nagy Dominikkel, Balogh Roland pedig Rehor Attilával. Ugyanebben a percben Csernely Zsolt, majd rá egy perccel Szitai Martin is kapuba talált. Pár perccel később Kunvári Dominik helyett Orosz Roland lépett fűre, és még mindig záporoztak a gólok, nem volt megállás. Szabó Péter aztán belőtte harmadik gólját az ötvenötödik percben, majd alig rá két percre, Szitai Martin ismét kedvet kapott, hogy lőjön egyet az ellenfél hálójába. Erdélyi Dominik még két gólt rúgot,t és Vaszil Valentin az első gólja után belőtte a másodikat is, majd plusz három góllal zárta a napot.

A csapat tagjai: Kocsi Levente, Vaszil Valentin, Csernely Zsolt, Kunvári Dominik, Géresi Kristóf, Szitai Martin, Szabó Péter, Balogh Roland, Erdélyi Dominik, Réti József, Henez Kevin.

Kapusok: Mester Marcell és Kocsi Levente

Játékvezető: Jakab Gyula

Asszisztensek: Fülöp Gábor, Skarupa Tamás

 

A következő mérkőzést Karcagon játszák.

 

További híreink

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

KolorTV élőben

Programajánló

TÖKÖS családi játszóház

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk