https://kolorline.hu/La Cosa Nostra

La Cosa Nostra

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A La Cosa Nostra egy csoport, elsősorban a Kazincbarcikán és a környéken élő fiatalok társasága, akik szeretnének tenni saját, illetve környezetük jövőjéért. A csoport tagjai fiatal képzőművészek, táncosok, zenészek, énekesek.

A La Cosa Nostra (LCN) 2014 decemberében alakult. A Kazincbarcikai Üzleti Klub, Hrabina Norbert vezette baráti társaságot azzal a kéréssel kereste meg, hogy a Kazincbarcikai Kórház gyermekügyeletének felújításában segédkezzenek. A falak művészi kifestése volt a cél, vagyis, hogy az egészségügyi intézménybe érkezett kis betegek otthonosabban érezzék magukat az orvosi ellátások alatt. A csoport a felkérést elfogadta, mert a három fős társaság fontosnak érezte, hogy társadalmi összefogásban segítsék a beteg gyermekek gyógyulását. Akkor és ott jött létre a La Cosa Nostra, vagyis magyarra fordítva a „Mi ügyünk” nevű társulás.

Az értelmiségi fiatalok egy csoportba való szerveződése már nagyon hiányzott Kazincbarcika térségében, így nem csoda, hogy ha az LCN csoport gyorsan bővült, és mára már több fiatal számára is fontos közösség. A társaság tagjainak az alkotás mellett fontos, hogy olyan ügyek mellé álljanak, melyek nemes célokért küzdenek.

December 1-jén a Mezey István Művészkávézóban 17.00 órai kezdettel megrendezett Karácsonyi Mézes kiállításon, az érdeklődők is találkozhatnak velük.

Az Adventtől Újévig programsorozaton belül a tárlaton, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák óvodásainak és óvónőinek alkotásai láthatók.

A kiállítás az 2018. január 5-ig megtekinthető.

(forrás: La Cosa Nostra hivatalos oldala)

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk