https://kolorline.hu/Elveszítette hazai veretlenségét a Vegyész

Elveszítette hazai veretlenségét a Vegyész

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A férfi röplabda MEVZA kupában, a szlovén Kranj ellen kezdte szereplését Kazincbarcika csapata. A kék-sárgák, szoros csatában kaptak ki 3-1-re.

Fotók: Kovács Loretta

A Karanj azonban már az első játszmában igyekezett tudatosítani a Vegyésszel, hogy a meccs nem lesz sétagalopp. A házigazdák 13-12-nél vették át először a szett során a vezetést. A kék-sárgáknál Mészáros remekelt, ám a hajrában szoros volt az állás (22-21). Mindkét csapatnak volt játszmalabdája, melyet végül a hazaiak használtak ki, és 29-27-re hozták az első felvonást.

A második szett elején hiába vezetett a barcikai csapat 8-7-re, a folytatásban rákapcsolt a Kranj. Időt is kért a hazai tréner kétszer is, de ez sem segített, Bregant vezetésével a szlovén alakulat, 25-21-re hozta a második felvonást.

A harmadik játszmában hiába cserélt és kért időt a Vegyész edzője, nem tudott felzárkózni a hazai csapat. A szett során 16-17-nél csillant fel a remény, hogy sikerül fordítani, de hiába. A végjátékban a jobban koncentráló vendégek megnyerték a szakaszt 25-22-re.

A negyedik felvonásban a meccsben maradásért küzdött Kazincbarcika. A Kranj végig rá tudta erőltetni akaratát a borsodiakra, és végig vezetett ebben a szakaszban. Kazincbarcika sokat hibázott a mérkőzésen, és ezt a vendégek kíméletlenül kihasználták.

A negyedik felvonást így 25-16-ra nyerte a Kranj, megszerezve ezzel a sorozatban idén az első győzelmét. A Kranj negatív sorozata mellett a VRCK pozitív szériája is megszakadt, először veszített az idén hazai pályán a kék-sárga alakulat. A MEVZA sorozatban a Kazincbarcikán, november 26-án vasárnap délután 16.00 órától, az osztrák Waldviertel ellen javíthat hazai pályán.

(Forrás: Brézai Zoltán)

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk