https://kolorline.hu/Továbbra is listavezető a KKSE

Továbbra is listavezető a KKSE

Szerző:

Tajthy Ákos

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A férfi kézilabda NB II Észak-keleti csoportjának 9. fordulójában sem talált legyőzőre a Kazincbarcika. A KKSE ezúttal a Tiszavasvári együttesét múlta fölül 4 góllal.

A veretlenség megőrzése volt a célja a Tiszavasvári ellen is a kazincbarcikai férfi kézilabdázóknak. A borsodi alakulat ráadásul hazai pályán eddig valamennyi mérkőzését megnyerte. A Tiszavasvári ellen is vehemensen kezdtek a házigazdák és a szünetig nyolcgólos előnyre tettek szert. A második játékrészben ugyan – főképp védekezésben – lankadt a hazaiak figyelme, de győzelmük egy percig sem forgott veszélyben. 34-30-as KKSE siker azt jelenti, hogy a csapat továbbra is az élen áll az NB II Észak-keleti csoportjában. A Kazincbarcika 17, míg a második helyen tanyázó Füzesabony 14 pontos. A barcika legközelebb december 2-án szombaton Hajdúnánáson lép pályára.

 

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk