https://kolorline.hu/Fórum a 2018-as Kolorfutásról

Fórum a 2018-as Kolorfutásról

Szerző:

Béres Eszter

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A fórum célja a korábbi és jövőbeni versenyzők tapasztalatainak, véleményének egyeztetése volt annak érdekében, hogy a lehető legszínvonalasabb futóeseményt szervezzék meg jövőre, kiemelt figyelmet fordítva a résztvevők igényeire, ezután a 2018-as Kolorfutás versenykiírásáról egyeztettek.

Viszoczky Sándor, a Barcika Art Kft. sportszervezője érdeklődésünkre elmondta, a Kolorfutás jövőre is számos újdonsággal szolgál majd a sportolni vágyóknak, mint például az új nevezési rendszer és a maratonváltó futás.

A Kolorfutást egyébként először 2014-ben rendezték meg a térség legszínesebb rendezvényének, a Kolorfesztiválnak a részeként. Az elmúlt években folyamatosan fejlődött, így mára a régió egyik népszerű sportprogramjává nőtte ki magát.

A jövő évi verseny 2018. augusztus 5-én kerül megrendezésre.

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk