https://kolorline.hu/Mikulás-kocogás: több száz gyermeknek segítettek a barcikai futók

Mikulás-kocogás: több száz gyermeknek segítettek a barcikai futók

Szerző:

Tajthy Ákos

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Csaknem kétszázan futottak együtt december 2-án délelőtt, az idei Mikulás-kocogáson Kazincbarcikán.

Csoportokban gyülekeztek a kocogni vágyók szombat reggel a Rákóczi téren. A Barcika Art Kft. és a helyi futók közös rendezésében megvalósult sporteseményen az Egressy út – Mátyás király út – Jószerencsét út – Egressy út – Rákóczi tér szakaszon, egy mintegy 2.9 kilométeres pályán kocoghattak Viszoczky Sándor felvezetésével a résztvevők. Róth Zoltán, a Barcika Art Kft. sportszervezője érdeklődésünkre elmondta, a télies időjárás ellenére is szép számmal érkeztek nevezések egészen a kezdésig.

– Összesen 181 nevezőnk volt, de ennél több csomag gyűlt össze, mert volt olyan futónk is, aki több csomagot hozott, de olyanok is akadtak, akik kocogni ugyan nem kívántak, de Mikulás-csomagot azért hoztak a rászoruló gyerekeknek – mondta a sportszervező, hozzátéve, hogy az önkormányzat és Barcika Holding cégeinek felajánlásával közel 250 csomagot tudtak átadni a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltatóközpontnak.


Fotó: Kovács Loretta, (További képek a Galériában!)

Az eseményre egyébként nemcsak Kazincbarcikáról neveztek. Szoták György a feleségével Szirmabesenyőről érkezett és – mint elmondta – nem először futott már a Kolorcityben.

– Miskolc mellől, Szirmabesenyőről érkeztünk a feleségemmel. Barcikán először idén nyáron a Kolorfutáson futottunk, akkor 5 kilométeres távon, a mostani rendezvényre pedig egy közösségi oldalon bukkantunk rá. Mivel nagyon szimpatikus volt az, hogy Mikulás-csomag a nevezési díj, mellyel ráadásul gyerekeknek segíthetünk, nem volt kérdés, hogy itt a helyünk – részletezte.

Miután mindenki átlépte a célvonalat, a helyszínen vette át a csomagokat a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ igazgatója. István Zsolt, aki a kolorline.hu-nak úgy fogalmazott, nagy öröm számukra, hogy ilyen sok nehéz sorsú gyermeknek tették szebbé a Mikulás-napját a barcikai futók.

– Az különösen szívmelengető, hogy sokan úgy adtak csomagot, hogy nem is futottak, jó érzés látni, hogy ilyen sokan próbálnak segíteni a rászorulókon – hangsúlyozta István Zsolt.

A közel 250 Mikulás-csomagot a KSZSZK jövő héten osztja ki a Család- és Gyermekjóléti Szolgálaton keresztül a leginkább rászorulókhoz.

További híreink

Üléseztek a városatyák

Dátum: 2026. szept 24. 19:51

Megtartotta rendes ülését Kazincbarcika képviselő-testülete.

Kazincbarcika jövője középiskolás szemmel – településtervező workshop diákoknak

Dátum: 2026. szept 24. 17:18

Településtervező workshopot szervezett Kazincbarcika városa a középiskolásai, vagyis a jövő reménybeli felnőtt polgárai számára. A Mezey István Művészeti Központban tartott progresszív program célja az volt, hogy a diákok saját tapasztalataik és elképzeléseik alapján gondolják végig a város értékeit, fejlesztési lehetőségeit és jövőbeli irányait. A résztvevők csoportvezetők segítségével öt csoportban dolgoztak, majd szakmai szempontok mentén értékelték a megfogalmazott javaslataikat.

Természetközeli élmények – Közösen szüreteltek a Füzike ovisai

Dátum: 2026. szept 24. 09:00

Szőlőszüreten vett részt a Füzike Tagóvoda egyik csoportja. Az óvodások megismerkedtek a szőlő betakarításával, préselésével és a friss mustot is megkóstolhatták.

Folytatódnak a tervezett útjavítások Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 23. 16:22

A szakemberek a napokban feltérképezik az úthibákat, majd még a héten megkezdik a fő- és mellékutcákon a javítást. A munkálatok ideje alatt fokozott figyelmet és türelmet kérnek a közlekedőktől.

KolorTV élőben

Programajánló

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk