https://kolorline.hu/„Fontos, hogy értsük egymást” – előadás a generációk közti kommunikációról

„Fontos, hogy értsük egymást” – előadás a generációk közti kommunikációról

Szerző:

Tajthy Ákos

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A generációk közötti kommunikáció fontosságáról és annak módjairól tartott előadást dr. Dobos Csilla egyetemi docens középiskolások számára január 9-én a Mezey István Művészeti Központban.

A Szikra Alapítvány, az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub és a Barcika Art Kft. szervezésében megvalósult eseményen a város középiskoláiból résztvevő diákok, de más generációk képviselői is érdeklődtek az előadás iránt.

Dr. Habil Dobos Csilla egyetemi docens, intézetigazgató a kolorline.hu érdeklődésére emlékeztetett, a témában már korábban volt egy előadás Kazincbarcikán, akkor az Észak-Magyarországi Szenior Szabadegyetem előadássorozatának részeként. A téma fontosságára való tekintettel azonban most a fiatalabbak számára is megismételték az ismeretterjesztő programot.

– A kommunikációelmélet első alapszabálya, hogy nem lehet nem kommunikálni. Nagyon fontos az, hogy minél többet kommunikáljunk, az emberek közötti kapcsolat egyik alapja ugyanis a beszélgetés. Ha elzárkózom, bezárkózom, az semmilyen szempontból nem tesz jót sem magamnak, sem a másiknak, sem a társadalomnak. Így van ez a velem egykorúakkal is, és így van ez a generációk között is. Szükség van arra, hogy a fiatalok és az idősek beszéljenek egymással. Ez most egy speciális kontextusban történik hiszen mára megjelentek az úgynevezett digitális bennszülöttek, és a digitális bevándorlók, akik ugye az idősebb generáció képviselői. A kommunikációt alapvetően alakította át az IKT (Információs és kommunikációs technikai – a szerk.) eszközök és az internet megjelenése éppen ezért tudatosítani kell minden generáció képviselőiben azt, hogy a kommunikáció mennyire fontos, mennyi időt kell, érdemes rászánni és hogy miről beszélgessünk, hogyan beszélgessünk. A szavaknak ugyanis ereje van – foglalta össze az előadást röviden dr. Dobos Csilla.

A Kolorakadémia Észak-Magyarországi Szenior Szabadegyetem új előadással egyébként legközelebb január 11-én, délután három órától várja az érdeklődőket ugyancsak a Mezey-ház rendezvénytermében. Az érdeklődők akkor Szanyi Mária szakpszichológus, testnevelő, jóga és body ART oktató előadását hallgathatják meg „Test és lélek, egészség-betegség, boldogság és boldogtalanság” címmel.

 

További híreink

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 14. 08:29

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.

KolorTV élőben

Programajánló

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk