https://kolorline.hu/2018-ban is köszöntötték a város „elsőszülöttjét”, valamint legidősebb polgárát

2018-ban is köszöntötték a város „elsőszülöttjét”, valamint legidősebb polgárát

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

-

Immár hagyomány Kazincbarcikán, hogy minden év januárjában a városvezetők köszöntik az esztendő első kazincbarcikai babáját és a település legidősebb lakóját. Idén, az ottjártukkor éppen 1 hetes Musa Kristóf Tamásnál, valamint a februárban 104. életévét betöltő Kern Istvánnénál tette tiszteletét Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester.

Fotók: Kovács Loretta

Nagy az öröm a Musa családban, egy héttel ezelőtt jött világra a fiatal pár, Gabriella és Tamás első gyermeke. A kis Kristóf 3410 grammal és 50 cm-rel látta meg a napvilágot. Szülei nagy örömére nyugodt, jókedélyű gyermek. A büszke édesanya látogatásunkkor elmesélte: míg Kristóf legfőbb napi elfoglaltsága az alvás, addig az övék párjával az, hogy kisfiukban gyönyörködjenek - természetesen a számtalan újfajta tennivaló közepette. A szülők nem is sejtették, hogy gyermekük lehet az év első kazincbarcikai babája, megérzésük azt súgta: már szilveszterre érkezik.

Városunk legidősebb lakóját, Kern Istvánnét régi kedves ismerősként üdvözli Szitka Péter polgármester, hiszen már negyedik évben köszönti.

Ilonka nénivel igazi élmény a beszélgetés; megelevenedik a történelem. Mesél a gyerekkoráról, vagy azokról az időkről, mikor fiatal lányként Wekerle Sándor miniszterelnök édesanyjánál szolgált. Ilonka néni hamarosan a 104. születésnapját ünnepli – természetesen nagy, családi körben. Arra a kérdésre, vajon mi a hosszú élet titka, azt mondja: a munka. Mai napig korán kel és mosogatással kezdi a napot.

Ilona néninek és a kis Kristófnak ezúton is jó egészséget kívánunk!

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk