https://kolorline.hu/Harmadik helyen a Szalézisek a Mács József anyanyelvi emlékversenyen

Harmadik helyen a Szalézisek a Mács József anyanyelvi emlékversenyen

Szerző:

Béres Eszter

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A versenyre Borsod-Abaúj-Zemplén megye, illetve felvidéki általános és középiskolás, négy fős csapatok jelentkezését várták a szervezők. Felvidékről összesen 30 csapat nevezett: 15 általános iskolás és 15 középiskolás csapat, a megyéből pedig 47 általános és 27 középiskolás csapat pályázott.

A középdöntőbe 15 általános iskolás, a középiskolások közül 12 csapat jutott. Az általános iskolásoknál Aggtelek, Farkaslyuk, Bánhorváti, valamint a sajószentpéteri Kossuth Lajos és az ózdi II. János Pál Katolikus Általános Iskola versenyzett, a középiskolásoknál pedig a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium mellett az ózdi József Attila Gimnázium, a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium és a miskolci Avasi Gimnázium szállt versenybe.

Brézai Zoltán szervező a kolorline.hu kérdésére elmondta, hogy a vetélkedő korábban Anyanyelvi játékok - játékos anyanyelv címet viselte, azonban idén a közelmúltban elhunyt, felvidéki magyar íróra, Mács Józsefre emlékezve szerepelteti nevében a Mács József emlékverseny elnevezést a szervezőbizottság. Kiemelte, hogy ebben a tanévben immár negyedik alkalommal szervezték meg a versenyt, mert fontosnak tartja azt, hogy a fiatalok is szeressék és szeretettel használják anyanyelvüket. 

A megmérettetésen az általános iskolások kategóriájában első helyen az Aggteleki Általános Iskola végzett, középiskolások közül pedig a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium a harmadik helyen állhatott dobogóra! 

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk