https://kolorline.hu/Megkezdődött a II. félév a szenioroknál

Megkezdődött a II. félév a szenioroknál

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

„Keresztény és iszlám kulturális konfliktusok” címmel kezdődött az idei év első Kolorakadémia Észak-Magyarországi Szenior Szabadegyeteme. A 2017-2018-as tanév második félévének nyitó előadása február 8-án Kazincbarcikán, a Mezey István Művészeti Központban került megrendezésre.

A rendezvényen Klimon István Kazincbarcika alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket, aki beszédében hangsúlyozta, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a képzés iránt, valamint fontosnak tartja a tanulást idős korban is.

Fotók: Kovács Loretta (A képre kattintva további fotókat talál!)

Ezután Papp Mónika, a Szikra Alapítvány elnöke köszöntötte a második félévben regisztrált csaknem 130 főt.

Az előadás-sorozat a Miskolci Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Nyelv és Kommunikáció Kutatócsoport, a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú Alapítvány és a Szikra Alapítvány kezdeményezésére, Kazincbarcika Város Önkormányzatának támogatásával indult útjára 2016 év végén.

A második félév első előadója dr. Utry Attila volt, aki a „Kultúrák harca és együttműködése: menekülés és/vagy hittérítés? Keresztény és iszlám kulturális konfliktusok” témakörébe vezette be hallgatóságát.

Az előadássorozat célja az életen át tartó tanulás biztosítása az Észak-magyarországi régióban, a társadalom egyik legfontosabb erőforrásának, a tudásnak az átadása nem csak idős emberek, hanem bármely generáció részére.

A második félév programjai között dr. habil. Dobos Csilla egyetemi docens - intézetigazgató, a szavak erejéről pedig dr. Mélypataki Gábor, szintén a Miskolci Egyetemről a fogyasztóvédelem időskorban témájáról, és nem utolsó sorban dr. Korányi Mariann jogász, jógaoktató, az „Erő, csend, harmónia – Gondolatok és tapasztalatok az 55 év feletti egészséges életmódról” tart majd előadást.

Észak-Magyarországi Szenior Szabadegyetem szervezői egy úgynevezett elégedettségi mérést készítettek. A visszajelzéseket önkitöltős kérdőívek formájában a 2017/18 tanév I. félévének 5., záró előadásán várták az alapítvány munkatársai.

A kérdőíveket több mint hatvanan töltötték ki, a kérdésre a válaszokat 1-től 10-es skálán adhatták meg a résztvevők, a számok emelkedő sorrendje az elégedettség mértékének növekedését jelezte.

A kérdőívben az oktatókat, a képzéshez biztosított segédanyagok színvonalát, a szervezőknek a képzés lebonyolításával összefüggő tevékenységét, illetve a képzés árát lehetett értékelni. A leadott értékeléseket összesítve átlagosan 9-esnél nem volt kisebb eredmény. Az értékelés kapcsán Papp Mónika elmondta, hogy szép az eredmény, de ezt még tovább lehet és kell is fokozni, valamint megköszönte Kazincbarcika Város Önkormányzatának a program támogatását.

 


 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk