https://kolorline.hu/Kazincbarcikán az év legkockább kiállítása!

Kazincbarcikán az év legkockább kiállítása!

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Csaknem háromszáz egyedi alkotás, interaktív eszközök és háromféle játszóház, a téma pedig minden esetben a LEGO – néhány szóval így lehetne leírni a Kockabarátok különleges tárlatát, mely február 13-a és 16-a között tekinthető meg a Mezey István Művészeti Központban.  

– Kétéves korom óta legózom, ekkor kezdődött az őrület és mai napig sem sikerült kinőni belőle, innen jutottunk el az egyre komolyabb építményeink, sőt ezek bemutatásáig a nagyközönség számára – mondja érdeklődésünkre Suszter Zoltán, a Kockabarátok csapatának egyik vezetője, a tárlat bemutatása közben.


Fotók: Zele Tímea

Kiemelte, hogy évtizedek hosszú munkája kellett ahhoz, hogy a kiállított tárgyak elkészüljenek és megszervezzék az interaktív kiállításukat. 
– Sok témát igyekeztünk elhozni: kalózhajókat, vonatokat, élethű, működőképes munkagépeket és nem utolsó sorban az Eiffel Torony mását is meg lehet tekinteni, de nem maradhatott ki természetesen az egyik örökkedvenc téma, a Star Wars sem – részletezi Suszter Zoltán, hozzátéve, hogy működő eszközöket: egy kikötői darut és egy pneumatikus asztalt is kipróbálhatott bárki.

Suszter Zoltán azt mondta, nagy öröm volt számukra, hogy a különleges tárlat sok kis és nagy „kocka” érdeklődését felkeltette, hiszen az előzetes regisztráció alapján több mint 2000 érdeklődőt várnak a kiállítás négy napja alatt a Mezey-házba.
 
–Mi akkor vagyunk elégedettek, ha látjuk a gyerekek szemében a csillogást, ahogy belépnek hozzánk. Ez egy kicsit ugyan elhalványul, mikor meglátják a kordonokat bizonyos általunk épített alkotások előtt, viszont az interaktív eszközökkel és játszóházainkkal mindig kárpótoljuk őket – részletezte. 

Nem volt ez másképp Kazincbarcikán sem, a három játszóházban már az első napon is rengetegen építették meg saját alkotásaikat klasszikus, vagy éppen DUPLO LEGÓ-ból. 

Kíváncsiak voltunk arra is, mi a tárlat egyik alkotójának az abszolút kedvence, már, ha a népszerű kis építőkockákról van szó.  „Csak szét kell nézni!” – hangzott a válasz.
– Komolyra fordítva, világ életemben szerettem a munkagépeket, teherautókat, markológépeket. Már kiskoromban is ilyeneket építettem, akkor még csak a hagyományos LEGO-ból. Mára ez annyit változott, hogy gyakorlatilag működő gépeket modellezek le egy az egyben, viszont ma már nem elég az, hogy hasonlítson rá, funkcionálnia is kell úgy, ahogy az eredetinek – zárta Suszter Zoltán.

A Kockabarátok kiállítása tehát február 16-áig, péntekig megtekinthető és kipróbálható a Mezey István Művészeti Központban.


(A képre kattintva további fotókat talál!)

 

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk