https://kolorline.hu/Születésnapján köszöntötték

Születésnapján köszöntötték

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A családi körben, otthonában ünneplő születésnapos a város első embereitől egy ajándék kíséretében vette át a miniszterelnöki oklevelet, mely a 90. születésnapjáról tanúskodik.

Fotók: Kovács Loretta

(A fotón balról jobbra Klimon István alpolgármester, Dienes László és Szitka Péter polgármester.)

Dienes László már büszkélkedhet egy oklevéllel, valamint a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével, melyet érdemes és eredményes munkásságáért kapott a Magyar Köztársaság volt Elnökétől, Göncz Árpádtól. Laci bácsi nemcsak a munkában, de a sportban is aktívan részt vett, szertornázott, valamint sokat lovagolt.

 (A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje)

(Fotón: Dienes László az ünnepelt)

Pályafutását Baktakéken kezdte, hiszen családi szálak kötik ide. Református kántortanítóként közel 40 évig volt az ottani iskola igazgatója, így örökre a szívében marad a település.

(Miniszterelnöki Oklevél)

Az ünnepelt mai napig szívesen néz természetfilmeket, és mosolyogva emlékezik a múltra.

(Baktakék az iskolával)

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk