https://kolorline.hu/Nyitva a kapu

Nyitva a kapu

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Nyílt hetet tart a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Kazincbarcikai Tagintézménye március 5 és 9 között.

Fotók: Zele Tímea

A Pedagógiai Szakszolgálatok Hete elnevezésű programsorozatot 2017 – ben a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat azzal a céllal indította útjára, hogy az érdeklődők megismerjék a különböző terápiás módszereket és fejlesztőeszközöket, valamint az intézményekben dolgozó szakembereket.
A Kolorcityben Iskolába készülök címmel hétfőn nyílt foglalkozást tartottak, amelyen a szülők és a pedagógusok ismerhették meg a különféle terápiás foglalkozásokat. Az eseménysorozat kapcsán ezen a napon tehetséggondozó programokra várták a kicsiket a helyi tagintézményben.

A hét további programjai között lesz még kerekasztal-beszélgetés, melynek célja, hogy az intézmények közötti együttműködés szorosabb legyen, továbbá, hogy az óvodapedagógusok tájékoztatást kaphassanak a pedagógiai szakszolgálat pszichológusának munkájáról, a tanácsadás és a vizsgálat folyamatáról.

A nyílt hét keretében vízi terápia bemutató foglalkozást is rendeznek majd a Kazincbarcikai Városi Fedett Uszodában, logopédiai tanácsadásra várják a szülőket, óvodapedagógusokat, bölcsődei gondozókat és a védőnőket. Az érdeklődők megismerhetik a tanulási problémákkal küzdő diákok terápiás eszközkészleteit, az intézményegység tehetséggondozó programját és a konduktor szerepét is. Március 9-én a Pedagógiai Szakszolgálatok Hete közös jógaórával zárul, amelyet a segítő szakmában dolgozó szakembereknek tartanak a kiégés megelőzésére.

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk