https://kolorline.hu/„Iskolás leszek! – indul a beiskolázás

„Iskolás leszek! – indul a beiskolázás

Szerző:

Béres Eszter

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A szülői értekezlet iránt hatalmas volt az érdeklődés, hiszen a művelődési központ színházterme teljesen megtelt.

A délutáni rendezvényen előbb Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere köszöntötte a megjelenteket, ahol elmondta, hogy amellett, hogy az önkormányzat támogatja a város iskoláit és törekszik a további jó kapcsolat fenntartására, ő is ugyanolyan szülői figyelemmel ül majd most be a sorok közé.

Ezután Kondorné Sztojka Ágnes igazgató tartott előadást a résztvevőknek a beiskolázási programról, annak menetéről, beszélt a nevelési módszerekről, az iskolaérettségről és az egységes pedagógiai szemléletről is.

Az előadás során tagintézményenként mutatták be a leendő elsős tanítókat, valamint a beiskolázáshoz szükséges dokumentumok listáját is megkapták a szülők.

– A Kazincbarcikai Összevont Óvodák vezetőségével egyeztetve nem lesznek beiskolázási gondjaink, minden tagiskolában, valamint a székhelyintézményünkben is be tudjuk majd indítani a két osztályt, közel 270 gyermekre számítunk. A beiratkozásra április 12-én és 13-án kerül sor a székhelyiskolában, attól függetlenül, hogy mely tagiskolába szeretné a szülő a gyermeket beíratni – mondta el az igazgató.

Fotók: Kovács Loretta

Az értekezleten Székelyné Varga Mária a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Kazincbarcikai Tankerületének igazgatója is részt vett. A beiskolázással kapcsolatban bővebb információt és a tagintézményi nyílt napok rendjét megtalálják a www.pollackiskola.hu weboldalon a beiskolázás menüpont alatt.
 

További híreink

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

KolorTV élőben

Programajánló

TÖKÖS családi játszóház

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk