https://kolorline.hu/Újra kupagyőztes a Vegyész

Újra kupagyőztes a Vegyész

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A kék-sárgák ebben a szezonban már harmadszor találkoztak az alföldiekkel, és mindkétszer Daniel Oravec tanítványai diadalmaskodtak. A döntő azonban mindig más, hiszen itt egy mérkőzésen dől el a trófea sorsa, nincs mód javításra. Az első játszmában jól kezdett a Kecskemét, de a Kazincbarcika 16-15-nél átvette a vezetést. A szett végén pedig jobban is koncentráltak a kazincbarcikaiak. 22-18-as vezetésüknél már nem volt kecskeméti ellenszer. Végül 25-21-re hozta az első szakaszt a borsodi együttes, megszerezve ezzel a lélektani előnyt.

A második szakaszban már a VRCK kezdett jobban és igyekezetett 2-3 pontos előnyét megtartani. A kecskemétiek azonban megpróbáltak tapadni a barcikaiakra, de egyenlíteniük nem sikerült. A Kazincbarcika lelkes szurkolóinak biztatását élvezve, szinte hiba nélkül játszott és a kecskeméti edző időkéréssel próbálta felrázni fiait, hogy legyen esélyük ebben a játszmában. A hajrában 21-18-nál felzárkózott ugyan az alföldi alakulat, de a végjátékban jobban koncentráltak a kék-sárgák. A Barcika játszmalabdákhoz jutott 24-19-nél, és a szett végére végül Banai tett pontot egy remek centertámadással. A második felvonást 25-20-ra hozták az Oravec tanítványok.


A VRCK kétjátszmás előnyben volt, és ennek tudatában nyugodtan röplabdázott a szettben. A Kecskemét azonban nem azért jött el Érdre, hogy asszisztáljon a barcikaiak sikeréhez. A játszma derekán Juhász centerből szerzett pontot, ami 12-10-es barcikai vezetést és Nedjelkovics-időkérést eredményezett. A kecskeméti edző mindent megpróbált megtenni annak érdekében, hogy csapat talpra álljon, ám 2 ponton belülre nem tudott felzárkózni az alföldi alakulat. Aztán 15-14-nél szoros lett az állás, sőt néhány pillanattal később egyenlített is a Kecskemét. Oravec ekkor Milev helyett Blázsovicsot küldte pályára. Izgalmasan alakult ez a szakasz, hiszen a Kecskemét átvette a vezetést, de a Kazincbarcika egyenlített, majd ismét visszavette a vezetést. Fordulatosan alakult a szett, mert a hajrához közeledve ismét a Nedjelkovics legények álltak jobban. Megtippelhetetlen volt, melyik csapat nyeri ezt a szettet. A végén azonban 23-22-nél Mészáros ütését követően a VRCK jutott mérkőzéslabdákhoz. A kék-sárgák ki is használták az első lehetőséget és 25-22-re hozták a 3. játszmát és 3-0-ra nyerték meg a kupadöntőt. A Kazincbarcika röplabdázói így 13 év után szerezték meg ismét a Magyar Kupát. A kék-sárgák a siker után együtt ünnepeltek szurkolóiakkal. Az örömittas pillanatok után viszont következhet az újabb feladat a bajnoki elődöntő április elején.

 

 

Fotó: Magyar Röplabda Szövetség, Muzslay Péter

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk