https://kolorline.hu/Pénzhét a Szalézi gimnáziumban

Pénzhét a Szalézi gimnáziumban

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A hitel volt a központi témája annak a programsorozatnak, amit a héten tartottak a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban. A rendhagyó tanórákat a Pénz7 elnevezésű eseménysorozat részeként szervezték meg.



A 2017/2018-as tanévben az Emberi Erőforrások Minisztériuma, mint projektgazda, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány és a Junior Achievement Magyarország Alapítvány támogatásával, negyedik alkalommal szervezték meg a Pénz7 elnevezésű eseménysorozatot.
A pénzügyi válság ráirányította a figyelmet arra, hogy az egyéni és a családi gazdálkodás, a kiegyensúlyozott és stabil pénzügyi helyzet szempontjából a körültekintő, felelős hitelfelvétel az egyik legnagyobb hatású pénzügyi döntés lehet. Erre már fiatalon is célszerű felkészülni a kapcsolódó fogalmak, mérlegelési szempontok, kockázatok előzetes megismerésével. Ezért lett az idei témahét egyik fókusztémája az „Okosan a hitelekről”.



Ebben az évben a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium is csatlakozott a projekthez. A vállalkozó pedagógusok, Asszonyné Galambos Katalin Anett tanárnő irányításával nagyon sok könyvet és digitális segédanyagot használhattak a felkészüléshez. Naponta két órában tartottak rendhagyó tanórákat a pénzről, a családi költségvetésről, a hitelekről, a pénzügyi vállalkozások kockázatairól a gimnazistáknak.
A szalézisek nemcsak előadást hallgattak az órákon, hanem aktív résztvevőként, szituációkat elképzelve, kockázatokat mérlegelve döntéseket kellet hozniuk a hitelfelvétel módjairól. Az utolsó napon a résztvevő osztályok összemérték tudásukat a digitális technika segítségével. A KAHOOT rendszer segítségével kitöltött tesztek kérdései gondolkodtatóak és egyben szórakoztatóak is voltak.



A rögtönzött versenyben első lett a 9.D, második a 11.C, harmadik a 9.A osztály.

forrás: Molnárné Marczis Erzsébet igazgatóhelyettes

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk