https://kolorline.hu/Szépkiejtési verseny alsósoknak

Szépkiejtési verseny alsósoknak

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

 

Mintegy százhúsz diák vett részt a Szabó Zoltán Szépkiejtési Versenyen, amit március 20-án tartottak a Dózsa György Tagiskolában.



A megnyitó ünnepségen Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket.


Fotók: Zele Tímea. A képen: Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere.

A városvezető beszédében a magyar nyelv egyediségét és megőrzésének jelentőségét hangsúlyozta. Majd Kondorné Sztojka Ágnes, a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola igazgatója beszélt a szépkiejtési verseny hagyományairól.


A képen: Kondorné Sztojka Ágnes, a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola igazgatója

Az eseményen az Ádám Jenő Tagiskola kórusa adott színes műsort a megjelenteknek.



A megmérettetésen 119 alsós tanuló öt kategóriában mérte össze tudását.



Az első három helyezettet tárgyjutalommal díjazta a szakmai zsűri. A dobogós diákok áprilisban az Egressy Béni Nemzetközi Szavalóversenyen újra megmérettethetik magukat, míg az olvasás kategória díjazottjainak nincs több forduló.



Március 21-én rendezik a szintén nagy hagyományokkal bíró Petőfi Sándor Vers-és Prózamondó versenyt, amelyen több mint ötvenen mutatják majd be tehetségüket. A versenyek eredményeiről a későbbiekben szólunk.

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk