https://kolorline.hu/Bővítik a kerékpárút-hálózatot

Bővítik a kerékpárút-hálózatot

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A „Kazincbarcika és térsége kerékpáros-hálózatának fejlesztése I. ütem” nyitó sajtótájékoztatóját tartották március 21-én a Mezey István Művészeti Központban.

A rendezvényen Demeter Zoltán országgyűlési képviselő és Szitka Péter Kazincbarcika Város polgármestere ismertette a megjelenteknek a projektet és annak a városra, valamint a térségre gyakorolt pozitív hatását.


Fotók: Zele Tímea

Az országgyűlési képviselő köszönetét fejezte ki a kazincbarcikai városvezetésnek és a képviselőtestületnek az együttműködésért, valamint az előrelátó tervezésért.

– A terveink között szerepel, hogy a kazincbarcikai hálózatot kibővítve a térséget is becsatlakoztassuk a biztonságos kerékpáros közlekedésbe. Az I. ütem folytatásaként a közeljövőben a 26-os út mellett egészen Vadnáig folytatódhatna a bicikliút – fejtette ki elképzeléseit Demeter Zoltán.

Kazincbarcika polgármestere szintén kiemelte az együtt gondolkodás fontosságát, és a bicikliút bővítésének hosszútávú, előnyös befolyását a lakosság egészségtudatos gondolkodására, valamint megköszönte képviselő úr közbenjárását és támogatását.

– A beruházással településünk további részeit is be tudjuk csatlakoztatni a kerékpár-hálózat vérkeringésébe, így gyakorlatilag a kazincbarcikaiak a város valamennyi jelentős intézményét, bevásárlóközpontját biztonságosan el tudják majd érni biciklivel, rollerrel vagy akár görkorcsolyával is. Kerékpárosbarát Településként szeretnénk, hogy az infrastruktúra megléte mellett morálisan is felkészítsük a lakosságot arra, hogy az úthálózatot kihasználva mindenki egészségesen és biztonságosan közlekedhessen Kazincbarcikán – mondta el Szitka Péter polgármester.

A „Kazincbarcika és térsége kerékpáros-hálózatának fejlesztése I. ütem” című, TOP-3.1.1-15-BO1-2016-00026 azonosítószámú projekt keretében összesen 292 039 400 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült Kazincbarcika Város Önkormányzata – köszönhetően az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Kormány által biztosított pályázati forrásnak. A Széchenyi 2020-as program keretében megvalósuló fejlesztés révén, a jövőben mintegy 3 kilométernyi újabb szakasszal bővül Kazincbarcikán a városi kerékpárút-hálózat.

700 méter, kétoldali kiemelt kerékpársáv épül az Alsóvárosi körúton, illetve az Attila úton az Építők útja és a Tesco körforgalom között. További 500 méter hosszú, járdák szélesítésével kialakított, egymástól elválasztott gyalog-, és kerékpárút megépítésére kerül sor a Pollack Mihály úton az Egressy út és a Mátyás király út között. A Tardonai úton a Május 1. úttól a Gábor Áron úti buszmegállóig pedig 1681 méteres, egyes szakaszokon zöldsávban, más szakaszokon szervizúton, vagy járdával közösen vezetett, kétirányú kerékpárút készül a beruházás keretében.

A projekt célja a munkahelyek, közintézmények, kereskedelmi létesítmények megközelíthetőségének javítása, a biztonságos kerékpározás érdekében a városi kerékpáros hálózat hiányzó szakaszainak megépítése a nagyobb forgalmú belterületi utak mentén, továbbá a térségi kerékpáros hálózat kialakítása Tardona és Sajóivánka irányában.

Tekintettel arra, hogy Kazincbarcikán és környékén a közlekedés egyik gyakori és bevett eszköze a kerékpár, elsődleges célkitűzés a biztonságos közlekedés és a város főbb pontjai elérésének biztosítása a kerékpárosok számára. A település ezirányú elhivatottságát tükrözi az is, hogy Kazincbarcika 2016-ban megkapta a Kerékpárosbarát Település címet.

A távlati tervek között szerepel egy - a saját és a környező települések pályázati lehetőségeinek összehangolásával, közös összefogással megvalósítani kívánt - teljes, térségi hálózat kialakítása, ami Sajószentpétertől egészen a szlovák határig lehetővé tenné a biztonságos, kerékpáros közlekedést.

 

A kedvezményezett neve: Kazincbarcika Város Önkormányzata
A támogatás összege: bruttó 292 039 400 Ft
A projekt azonosítószáma: TOP-3.1.1-15-BO1-2016-00026

További információ:
www.kazincbarcika.hu

 

További híreink

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

KolorTV élőben

Programajánló

TÖKÖS családi játszóház

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk