https://kolorline.hu/Szakmai fórum a kapcsolati erőszak ellen

Szakmai fórum a kapcsolati erőszak ellen

Szerző:

Béres Eszter

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Védőnők, gyermekorvosok, oktatási-és nevelési intézmények szakemberei és családsegítő szolgálatok munkatársai vettek részt azon a tanácskozáson, amelyet minden évben megtart az intézményegység.

Fotók: Kovács Loretta

A rendezvényen megjelenteket Komárominé Nagy Mária, a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Család-és Gyermekjóléti Központ intézményegység-vezetője köszöntötte, majd a szakszolgálat és a program jelentőségéről beszélt.

Elmondta: a rendezvény célja, hogy olyan személyek legyenek jelen, akik elsősorban kapcsolati erőszak áldozataival találkoznak, és akik profitálhatnak abból a tudásból, amit az előadók átadnak a résztvevőknek.

Az eseményre a Kazincbarcikai Járáshoz tartozó huszonkét település jelzőrendszeri tagjai is meghívást kaptak. A tanácskozáson „Kapcsolati erőszak” címmel Sándor-Lenkei Aida, az Ökomenikus Segélyszervezet Miskolci Regionális Krízisambulancia szakmai vezetője tartott előadást. Beszélt a Krízisambulancia működéséről, célkitűzéséről és kiemelte, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a megelőzésre és a problémák korai kezelésére.

A szakmai délután kötetlen beszélgetéssel zárult.

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk