https://kolorline.hu/Továbbra is jó kapcsolatot ápol a BorsodChem és az Irinyi

Továbbra is jó kapcsolatot ápol a BorsodChem és az Irinyi

Szerző:

Béres Eszter

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A sajtótájékoztatót Varga Béla, a BorsodChem Zrt. HR és kommunikációs igazgatója nyitotta meg és köszöntötte a résztvevőket, majd beszélt az együttműködés céljáról és jelentőségéről.

Fotók: Kovács Loretta
Képünkön: Varga Béla, a BorsodChem Zrt. HR és kommunikációs igazgatója

Kiemelte, hogy a megállapodás létrejötte még erősebbre fűzi azt a szoros köteléket, ami a cég és az iskola között fennáll és amely a mindkét fél számára eredményes hosszútávú működés és együttműködés záloga.

Fotón: Balról jobbra, Varga Béla a BorsodChem Zrt. HR és kommunikációs igazgatója és Csernaburczky Ferenc, az Irinyi János Református Oktatási Központ igazgatója

A partnerség célja a képző intézményben folyó vegyész szakképzés további támogatása, ipari gyakorlati tapasztalat szerzésére lehetőséget adó programok szervezés révén, mely összevont és évközi laborgyakorlatok, pályaorientációs látogatások, üzemlátogatások keretében valósul majd meg.

Csernaburczky Ferenc, az Irinyi János Református Oktatási Központ igazgatója hangsúlyozta, hogy intézményükben a 4+1 éves vegyészképzés támogató partnere és kezdeményezője a BorsodChem Zrt. volt és a segítségükkel sikerült a beiskolázást erősíteni az ágazati képzésben.

A Wanhua-BorsodChem  az Iskolával közös pályaorientációs megjelenésekkel, évente indított vegyész szakkör megszervezésével és a jó tanulmányi eredményt elérő vegyésztanulók számára havi ösztöndíj nyújtásával törekszik arra, hogy a vegyész szakmát vonzóvá tegye a pályaválasztás előtt álló tanulók számára.

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk