https://kolorline.hu/Tehetségnap immár negyedszer a Tompa iskolában

Tehetségnap immár negyedszer a Tompa iskolában

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Tompa Mihály Református Általános Iskola Tehetségnapra várta a kazincbarcikai általános iskolák diákjait március 22-én.



A rendezvényt immár negyedik alkalommal tartották meg az intézményben, ahol elsőként Székelyné Amászta Enikő tehetségkoordinátor köszöntötte a tanulókat, a pedagógusokat és a meghívott vendégeket.


Fotók: Zele Tímea, a képen: Székelyné Amászta Enikő tehetségkoordinátor

Majd Csernaburczky Ferenc, az Irinyi János Református Oktatási Központ igazgatója, a Tompa iskola korábbi vezetője beszélt a Tehetségnapról.
- Nagyon örülök, hogy a korábbi években jómagam is aktívan részt vállalhattam ennek a napnak a megszervezésében és büszkeséggel tölt el, hogy az általános iskola Akkreditált Kiváló Tehetségpont és Európai Tehetségpont is- tette hozzá Csernaburczky Ferenc.

A képen: Csernaburczky Ferenc, az Irinyi János Református Oktatási Központ igazgatója

Ezt követően a Flash Táncstúdió növendékeinek előadása, zongorajáték és népdalok színesítették a délután programját.



A hagyományokhoz híven matematika vetélkedőn bizonyíthattak a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola és a házigazda, Tompa Mihály Református Általános Iskola tehetségei. A versengés „A matematikai, a természettudományos és a digitális kompetenciák erősítését szolgáló hazai és határon túli tehetségsegítő programok támogatása” című Játékos Matematika elnevezésű pályázat keretében valósult meg, Suga László műhelyvezető irányításával.

A vetélkedőt követően a diákok egy kiállítást is megtekinthettek, majd a program táncházzal zárult.

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk