https://kolorline.hu/„Sportosan Borsodban”

„Sportosan Borsodban”

Szerző:

Béres Eszter

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával „Sportosan Borsodban” címmel integrált szabadidős- és sportprogramot valósít meg 2018. június 30-ig. Ennek apropóján teke sportnapra várták a látássérülteket március 24-én a Hotel BorsodChem tekepályáján, ahol 32 fő vett részt a megmérettetésen.

Fotók: Kovács Loretta

A vetélkedőn látássérült és látó személyek szakavatott tekeinstruktor és tapasztalattal bíró látássérült tekeversenyzők segítségével egyenként 30 gurítást hajtottak végre.

Barnóczki Gábor, a Vakok és Gyengénlátók megyei egyesületének elnöke a kolorline kérdésére elmondta, hogy a „Sportosan Borsodban” elnevezésű projektjük több sporttevékenységből áll, többek között teke foglalkozásokból is, amiből a mai napon a harmadik eseményt tartják Kazincbarcikán.

(Fotón: Barnóczki Gábor a Vakok és Gyengénlátók megyei egyesületének elnöke)

A projekt célja egyrészt egy komplex, a látássérültek egyéni igényeihez, képességeihez, életkorukhoz, szemészeti státuszukhoz és mozgástapasztalatukhoz igazodó mozgásfejlesztő, egészségmegőrző szolgáltatási kínálat kiépítése, melyeket a társadalomép látással bíró tagjaival közösen végezhetnek, másrészt, hogy a projekt után a látássérült személyek befogadó közösségekben gyakorolhassák rendszeresen a számukra legmegfelelőbb sporttevékenységet; vagyis nagyobb figyelem irányuljon a látási fogyatékossággal élőkre és, hogy a társadalom jobban megismerje a fogyatékossággal élőket, elfogadja különbözőségeiket.

 


 

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk