https://kolorline.hu/Napos hétkezdet, záporos, zivataros folytatás

Napos hétkezdet, záporos, zivataros folytatás

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Vasárnap országszerte sok napsütésre van kilátás, csak az Északi-középhegység térségében és délelőtt a Dunántúlon lehet kissé több a felhő.

Reggel, valamint délelőtt a felhősebb nyugati és északi tájakon még kialakulhat kisebb zápor, ezt követően nem valószínű csapadék. A délkeleti szél Hajdú, Szabolcs és a Délnyugat-Dunántúl kivételével nagy területen megélénkül, többfelé meg is erősödik, a Dunazug-hegyvidéken viharos lökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul, délkeleten lehet enyhébb a hajnal. A legmagasabb hőmérséklet 17 és 23 fok között várható.


Képek: met.hu

Hétfőn eleinte a sok napsütés mellett kevés lesz a felhő, majd délutántól délnyugat felől megnövekszik a felhőzet és főként a Dunántúlon eső, zápor is valószínű. A déli, délkeleti szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között valószínű.

Kedden több-kevesebb napsütésre, gomolyfelhő-képződésre számíthatunk. Több helyen várható zápor, néhol zivatar. A déli, délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. 7A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között valószínű.

(Forrás)

További híreink

Búcsú és útravaló – 422 végzős diák ballagott el Kazincbarcika középiskoláiból

Dátum: 2026. máj 02. 14:12

Kazincbarcika négy középiskolájában idén összesen 422 diák búcsúzott el tanáraitól, osztálytársaitól és az iskolapadoktól. A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, az ÓSZC Surányi Endre Technikum, az ÓSZC Deák Ferenc Technikum és az Irinyi János Református Oktatási Központ végzősei ünnepi műsorok keretében zárták le középiskolás éveiket. A ballagások minden intézményben más hangulatot hoztak, de közös volt bennük a lezárás és az újrakezdés kettőssége.

I. Kolorcity Cup Kazincbarcikán – 16 csapattal rendezték meg az U9-es tornát

Dátum: 2026. máj 01. 20:00

Április 25-én rendezték meg az I. Kolorcity Cup U9-es labdarúgótornát a KBSC Sporttelepen, ahol 16 csapat lépett pályára. A mezőnyben hazai és vidéki együttesek mellett felvidéki csapatok is szerepeltek, így a torna nemzetközi jelleget is kapott.

Köztéri táncshow-val ünnepelt a Flash Táncstúdió a tánc világnapján

Dátum: 2026. máj 01. 17:18

A tánc világnapján, április 29-én különleges köztéri produkcióval lepte meg a kazincbarcikaiakat a 26 éves Flash Táncstúdió. A Fő téren megrendezett műsorban négy táncstílus képviseltette magát, összesen 12 produkcióval, amelyekben mintegy 80 táncos lépett színpadra. A rendezvényre a vártnál is többen voltak kíváncsiak.

Folyamatos a kátyúzás Kazincbarcikán

Dátum: 2026. ápr 30. 19:16

Április elején, az aszfaltkeverő telepek megnyitását követően megkezdődtek a tavaszi út- és járdakarbantartási munkálatok Kazincbarcikán. A szakemberek nemcsak a kátyúkat szüntetik meg, hanem a kopott útburkolati jeleket is pótolják.

KolorTV élőben

Programajánló

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Egressy Béni Művelődési Központ

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk