https://kolorline.hu/Családi nap az integráció jegyében

Családi nap az integráció jegyében

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Közösségi integráció Kazincbarcikán, a Hámán Kató akcióterületen elnevezésű projekt keretében családi kézműves napon vehettek részt a Hámán Kató, az Építők út, valamint a Május 1 út lakói.

A projekt lényeges eleme a közösségfejlesztés, mely kapcsán Kazincbarcika Város Önkormányzata, a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ (KSzSzK) és a Barcika Art Kft. minden célcsoportot szeretne elérni.

Fotók: Kovács Loretta

A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a 12-20 éves korosztályra, hogy nekik állandó programlehetőségeket, közösségi elfoglaltságot kínáljanak.

Fontos, hogy a lakosok mentális állapotának és foglalkoztathatóságának a javításához hozzájáruljanak a tervezett egészségfejlesztési programok. Az akcióterületen élők közti együttműködés kapcsán nagy hangsúlyt helyeződik a közösségi programok szervezésére, melyek segítenek az előítéletek lebontásában is. A szombati napon az érdeklődők „Az ősz színei” elnevezéssel egy óriás festményt készítettek az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör tagjainak segítségével, majd az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub önkénteseivel kézműves foglalkozáson vehettek részt, ahol kifestőztek, különböző figurákat készítettek a gyerekek.

A programot közös filmvetítés zárta. István Zsolt, a  KSzSzK igazgatója kiemelte: a közösségi programok hasznos és tevékeny szabadidő eltöltését kínálják a lakosság számára.  

Fotón: István Zsolt, a  KSzSzK igazgatója 

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk