https://kolorline.hu/KBSC-ZTE - Döntetlen a listavezető ellen

KBSC-ZTE - Döntetlen a listavezető ellen

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II 13. fordulójában a bajnokságban első helyen álló Zalaegerszeg együttesét fogadta a KBSC. A barcikaiak hiába vezettek és játszottak egy teljes félidőt emberelőnyben, végül meg kellett elégedniük a döntetlennel.

Vajon folytatódik-e Gálhidi György vezetésével a Kazincbarcika további jó sorozata? – ez volt a találkozó előtt a legfőbb kérdés. Ugyanis mióta új edző irányítja a kék-sárgák szakmai munkáját a csapat még nem kapott ki. 4 bajnoki mérkőzésből 3 győzelem és egy döntetlen 10-1-es gólkülönbség, amely tekintélyt parancsoló még akkor is, ha a legutóbbi fordulóban a hosszabbításban a Gyirmótot legyőző ZTE volt a mostani vendég. A hazaiak nem is tisztelték ellenfelüket, próbáltak helyzeteket kialakítani. A vendég csapat is igyekezett, de lövésig nem jutott. A KBSC próbált már az ellenfél térfelén labdát szerezni, és ezekből helyzeteket kialakítani. A zalaiak egy gyors támadás végén Somodi kapujába találtak, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt. Nem sokkal ezután megszületett a találkozó első, immár érvényes találata, melyet a Kazincbarcika jegyzett. A 33. percben Tóth László tört be a tizenhatoson belülre a védők nem tudták szerelni és lövése után a labda a hálóban kötött ki. A félidő hátralévő részében paprikás lett a hangulat és nem sokkal a játékrész vége előtt a lökdösődő Lesjakot kiállította a játékvezető.

A második félidő előtt kettőt is cserélt a 10 emberrel játszó Zalaegerszeg edzője. Madarász és Novák lépett pályára. A KBSC hiába játszott emberelőnyben, a ZTE igyekezett átvenni az irányítást. Gálhidi György is változtatott kettőt, Takácsot és Belényesit hozta be. A cserék után azonban a dunántúliak birtokolták többet a labdát és igyekeztek támadásban is veszélyesek lenni. Egy balról beívelt szöglet után a csereember Novák fejelt a hazai kapuba, ezzel 1-1-re alakítva az állást. A hátralévő időszakban hiába volt néhány lehetősége a Kazincbarcikának, nem tudta visszavenni a vezetést. Hiába cserélt egyet-egyet mindkét tréner, az újabb gólt egyik csapatnak sem sikerült megszereznie. A hajrában a KBSC is 10 emberre fogyatkozott ugyanis Heil megkapta második sárgáját és ezáltal ő is a kiállítás sorsára jutott. A Kazincbarcika közel állt az újabb győzelemhez, de ezúttal meg kellett elégednie az 1 ponttal. A kék-sárgák így Gálhidi György vezetésével továbbra is veretlenek és 17 ponttal a 10. helyen állnak. A KBSC legközelebb október 28-án vasárnap a sereghajtó Monor otthonában szerepel majd.

További híreink

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

KolorTV élőben

Programajánló

TÖKÖS családi játszóház

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk