https://kolorline.hu/Újévi koncert Illényi Katicával

Újévi koncert Illényi Katicával

Szerző:

Bartók Nándor

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Újévi koncert keretében köszöntötte Kazincbarcika városa a 2019-es évet január 11-én és 12-én az Egressy Béni Művelődési Központ színháztermében. A kétnapos eseményen fellépett Illényi Katica, Liszt Ferenc-díjas magyar hegedűművész és a Kodály Zoltán Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény „MELÓDIA” kamarazenekara.

Az eseményt Szitka Péter polgármester nyitotta meg beszédével, melyben köszöntötte a kedves vendégeket, valamint erőben, egészségben gazdag boldog új évet és a programhoz pedig jó szórakozást kívánt mindenkinek.


Fotók: Kovács Loretta

A program első felében a jelenlévők meghallgathatták a Kodály Zoltán Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény „MELÓDIA” kamarazenekarának zenei előadását. A műsort az intézmény néhány tanulójának táncos fellépése is színesítette. Az iskola pedagógusaibóll alakult kamarazenekar 2005 óta, hagyományt teremtve minden évben koncerttel köszönti a város lakóit  újév alkalmából.

Ezt követően a szünetben Kerek Gábor Közeledő, akinek meghatározó szerepe volt az est létrejöttében, mondott köszöntőt és kérte meg a közönséget, hogy csatlakozzon hozzá az új esztendő köszöntésére egy pohár pezsgő mellett.

Mindezek után pedig következett az est fő attrakciója, Illényi Katica, aki hegedűvel, és énekhangjával is elkápráztatta a közönséget, illetve bemutatott egy nagyon érdekes és egyedi hangszert, a teremint, mely a hangszer a világ egyik legelső elektronikus hangszere, ami gyakorlatilag egy rádióhullámok által vezérelt analóg szintetizátor. A közönséget lenyűgözte az eszköz egyedisége, a művésznő ugyanis motorhangokat is tudott utánozni a hangszerrel, de emellett nagyon komoly zenei darabok előadására is bemutatott segítségével. Érdemes megemlíteni, hogy a világon összesen öten képesek ilyen elismert zenei szinten játszani ezen a hangszeren.

Miután a zenei előadás a végéhez ért Bukó Géza önkormányzati képviselő egy csokor virágot adott át a művésznőnek, aki pár szóban megköszönte a közönségnek a figyelmet, és boldog új évet, jó egészséget kívánt mindenkinek.

Aki szeretett volna pár szót váltani a hegedűművésszel, annak a színfalak mögött az előadás után még erre is volt lehetősége.

 

További híreink

110 íjász versenyzett a Herbolyai-tavaknál a régiós döntőben

Dátum: 2026. júl 18. 08:00

Mintegy 110 íjász vett részt július 11-én a Herbolyai-tavaknál megrendezett Észak-magyarországi Regionális 3D Íjász Bajnokság döntőjén. A márciustól júliusig tartó, öt állomásból álló sorozat fináléjának immár ötödik alkalommal adott otthont Kazincbarcika. A versenyre Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere is ellátogatott.

Kazincbarcika továbbra is segíti a kórházat

Dátum: 2026. júl 17. 21:13

A kazincbarcikai kórház működése és fejlődése közös ügy – ebben értett egyet Szitka Péter polgármester és a Kazincbarcikai Kórház vezetése a több alkalommal folytatott egyeztetések során. A megbeszéléseket követően megszületett a megállapodás arról, hogy miben tud az önkormányzat már most segítséget nyújtani az intézménynek.

Kínai–magyar kutatóintézet létrehozásáról írtak alá megállapodást – új szintre léphet a BorsodChem és a Miskolci Egyetem együttműködése

Dátum: 2026. júl 17. 09:00

A Wanhua-BorsodChem Zrt., a Miskolci Egyetem és a Pekingi Vegyipari Egyetem együttműködésében kínai–magyar mérnöki kutatóintézet létrehozását készítik elő. Az erről szóló háromoldalú szándéknyilatkozatot a napokban írták alá. Az együttműködés célja, hogy a felsőoktatást, a kutatást és az ipart még szorosabban kapcsolja össze, miközben új lehetőségeket teremt a mérnökképzésben és a vegyipari innovációban.

Elhunyt Majercsik János, Kazincbarcika festőművésze

Dátum: 2026. júl 16. 09:28

Életének 91. évében elhunyt Majercsik János Barcikart- és Pro Urbe-díjas festőművész. A város egyik legismertebb alkotója volt, aki évtizedeken át nemcsak festményeivel, hanem közösségépítő munkájával is meghatározó szerepet töltött be Kazincbarcika kulturális életében.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk