https://kolorline.hu/Mit hozott a feltámadott?

Mit hozott a feltámadott?

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az egyházi év húsvéti ünnepköre hamvazószerdától áldozócsütörtökig tart. Ezen belül hamvazószerdától nagyszombatig a böjt időszaka van, mintegy felkészülés a feltámadás ünnepére.

A feltámadott Úr az egész életet ünneppé teszi. A keresztyén ember életvitele mindezekből fakadóan egy állandó, folyamatos, egész életet átfogó alapérzés. A keresztyén ember élete józan, mértékletes, önmegtartóztató.

Isten jelenlétének, Jézus Krisztusban adott kegyelmének, felszabadult örömben való békességének teljes megtapasztalása, országának, uralmának beteljesedése „rész szerint” van bennünk. A feltámadott Úrral való találkozás nem öncélú alakoskodás, hanem Isten dicsőségét magasztaló háládatos élet. Isten evangéliumának, örömüzenetének hirdetése szóban és tettben az ő dicsőségére.

Munkácsy Mihály Ecce Homo című festménye

Mit hozott a feltámadott?

Az árván maradt tanítványok árvasága véget ért. Ajándékaink gazdagságával megjelent közöttük a halál felett is győzedelmeskedő Uruk. A nyugtalan szívűeket így köszönti: „BÉKESSÉG NÉKTEK!”
Ahogy elárasztotta őket a szomorúság sötétsége, amikor elvesztették Őt, úgy sütött ki rájuk az örömnek napfénye, amikor visszatért közéjük. Sőt az elszenvedett veszteségnél nagyobb volt örömük, mert most úgy kapták vissza, hogy soha senki el nem veheti Őt többé tőlük. „ÖRVENDEZÉNEK A TANÍTVÁNYOK.”
Még valójában el kell telni egy kis időnek, hogy elnyerjék a Szent lelket, amely a feltámadott ajándéka volt. belőle áradt annak titokzatos ereje, a vele járó küldetéssel és felhatalmazásával együtt, amely bizonyságtevőkké tette híveit. „VEGYETEK SZENT LELKET!”.

A feltámadott életünket gazdagító ajándékai: szeretet, békesség, öröm, és szolgálatra késztető erő.

 

Kolumbán Gábor

református lelkipásztor

További híreink

Beavatkozásra volt szükség a Csónakázó-tónál a tartós aszály miatt

Dátum: 2026. aug 30. 10:37

A Csónakázó-tó zöldes vize és az augusztusban tapasztalt kisebb mértékű halpusztulás több kérdést is felvetett az elmúlt időszakban. A problémák hátterében a tartós csapadékhiány áll: a Tardona-patakból megszűnt a tó természetes vízutánpótlása és átöblítése. A Barcika Park Nonprofit Kft. augusztus elején megkezdte a szükséges beavatkozásokat, amelyek eredményeként a halpusztulás megszűnt.

Év végéig biztosított a városi piac működése – eladná az épületet a tulajdonos

Dátum: 2026. aug 28. 11:10

December 31-ig biztosított a Kazincbarcikai Városi Piac működése, azt követően azonban egyelőre bizonytalan a csarnok sorsa. A magántulajdonban lévő piac működtetése évek óta veszteséges, ezért tulajdonosa értékesíteni szeretné az épületet, és az üzemeltetést sem kívánja folytatni. Az önkormányzat támogatást ajánlott a működés fenntartásához, és továbbra is keresi annak lehetőségét, hogyan maradhat meg hosszú távon a piaci árusítás Kazincbarcikán.

Még marad a nyárból: öt új dallal folytatódik a Vízijáték-show

Dátum: 2026. aug 26. 14:19

Lassan véget ér a nyár, a kazincbarcikai Vízijáték-show azonban még nem búcsúzik. A főtér egyik legnépszerűbb esti programja augusztus 28. és szeptember 6. között minden nap várja a közönséget, ezt követően pedig – amíg az időjárás engedi – pénteken, szombaton és vasárnap folytatódnak a zenés, fényekkel kísért vízi show-k. A repertoár is megújul: augusztus végén öt új dal kerül a programba.

Új tanév, új kihívások – felkészülten várják a gyerekeket Kazincbarcika iskoláiban

Dátum: 2026. aug 26. 13:00

Kazincbarcikán a tankerület által fenntartott intézményekben több mint 2400 diák kezdi meg a 2026/2027-es tanévet. A nyári karbantartások mellett szakmai és gyermekközpontú változásokra is készültek az iskolákban: átalakul a kompetenciamérés rendszere, folytatódnak a nyelvi fejlesztések, a Kazinczy Tagiskolában pedig új koncepciót kap a sportiskolai tehetséggondozás. Kazincbarcika önkormányzata idén is tanszercsomagokkal segíti az általános iskolások tanévkezdését.

KolorTV élőben

Programajánló

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk