https://kolorline.hu/Kátyúmentes belváros

Kátyúmentes belváros

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Mint azt a városlakók is tapasztalhatták, a szokottnál korábban és intenzívebben zajlanak a belvárosban a kátyúzási és útburkolati állagmegőrzéssel kapcsolatos munkálatok. Nem véletlenül, hiszen az egész nyárra tervezett munkálatok nagy részét igyekeznek a kivitelező cég szakemberei a Tour de Hongrie kazincbarcikai etapjának startjáig elvégezni.

Mint azt Szitka Péter polgármestertől megtudhattuk, a kátyúzás és űtburkolati jelek festése a héten folyamatosan zajlik, első körben a polgármesteri hivatal mögötti parkolónál található rajtnál fejezték be a munkálatokat és ezt követően a megszokottnál gyorsabb ütemben haladva sorra végzik el a szakemberek a verseny által érintett szakaszokon az állagmegőrzési és javítási munkálatokat. 

kátyúzás
Fotók: Kovács Loretta 


A kerékpáros körverseny útvonala mellett, nagy figyelmet fektetnek a most átadásra kerülő Alsóvárosi körúton kialakított kerékpárút piktogramjainak felfestésére, illetve folyamatosan dolgoznak a már meglévő kerékpárútak felfestésének megújításán is. 

útfestés


Az Egressy út–Mátyás király út–Jószerencsét úton a kátyúzás mellett szintén újrafestik az útburkolati jeleket, illetve a kerékpárútakon elvégzik az úgynevezett réselési feladatokat is. Ez a kisebb, öt centiméteres nagyságrendet nem meghaladó hibáknak bimutenes keverékkel való javítását jelenti.
A héten mindemellett megtörténik a Tóth Árpád úton is útburkolati jelek újrafestése, akárcsak a Tardonai úton is, ahol a június 14-én városunkba látogató 2019-es Tour de Hongrie mezőnye elhagyja majd Kazincbarcikát.

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk