https://kolorline.hu/Kolorcountry – Dalok hitről, hazaszeretetről és hűségről Bánhorvátiban

Kolorcountry – Dalok hitről, hazaszeretetről és hűségről Bánhorvátiban

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Mészáros János Elek fellépésével a Kolorcounty rendezvénysorozaton belül is megkezdődtek a komolyzenei rendezvények. A festői környezetben fekvő bánhorváthi római katolikus templomban tartott koncertjén adott elő operett részleteket, népdalokat és magyar nótákat.

Ujlaki István a település alpolgármestere szerint a Kolorcountry partnerségi programja, mind Bánhorváti, mint a Bán völgyének összes településének számára kiváló lehetőség arra, hogy megismertesse magát a nagyközönséggel.

Fotók: Zele Tímea

„Elképzelhető, hogy valaki csak ennek a rendezvénynek kapcsán jut el településünkre, és ha megjön a kedvük Bánhorvátihoz, elképzelhető, hogy a későbbiekben is ellátogatnak ide. Éppen ezért évek óta igyekszünk a település más-más helyszínét bemutatni a nagyközönségnek. A kezdetekben a Borsodi Művészeti Fesztiválnak a Platthy-kastély udvara adott otthont, de a van a településnek három temploma is, amelyre nagyon büszkék vagyunk, így a Kolorcountry rendezvénysorozat keretén belül pedig ezt szeretnénk megmutatni a nagyközönségnek.”  

Az augusztus hatodikán este Mészáros János Elek, alcsútdobozi agrármérnök adott magánkoncertet a település római katolikus templomában. Az egykori mezőgazdasági szakember, aki gyermekkora óta a zene bűvöletében él, de komolyan csak felnőttként kezdett el az énekléssel foglalkozni, 2012-ben pedig megnyerte az RTL Klub tehetségkutató műsorának, a Csillag Születiknek a negyedik évadát.

Ahogy az azóta külföldön is számtalanszor fellépő magánénekes lapunknak a koncert előtt elmondta: „Ma este a közönség leginkább olyan dalokat fogok énekelni, amelyek a hit, a hazaszeretet és hűség témakörét ölelik fel. Azokat a kedvenc dalaimat hoztam el a mai estére, amelyek azokat a gyökereket erősítik bennünket, amellyel istenhez, a szülőföldhöz, a hazához és a nemzethez kötnek bennünket.

A hatalmas érdeklődő tömeg miatt pár perces késéssel kezdődő közel egy órás előadás előtt Bánhorváti alpolgármestere köszöntötte az megjelenteket. A templom történetének rövid bemutatása után pedig a pótszékekkel és padokkal kiegészített templomi miliőben élvezhette a közönség Mészáros János Elek nagy sikerű koncertjét.

Korábbi interjúnkat az énekessel itt olvashatják! 

További híreink

Halpusztulás a Csónakázó-tónál – a hőség miatt romlott a víz oxigénellátása

Dátum: 2026. aug 09. 20:34

Oxigénhiány alakult ki a kazincbarcikai Csónakázó-tóban, amelynek következtében vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el. A problémát az okozza, hogy a rendkívüli aszály miatt a Tardona-patak jelenleg nem táplálja vízzel a tavat. Az üzemeltető már megkezdte a szükséges beavatkozásokat a tó ökológiai egyensúlyának megőrzése érdekében.

Zenei sokszínűség a XII. Kolorfesztivál nagyszínpadán

Dátum: 2026. aug 09. 18:02

Balkáni ritmusok, autentikus cigány zene és templomi koncert is várja a látogatókat a XII. Kolorfesztiválon. Augusztus 18-án Agárdi Szilvia a Szent Család-templomban ad koncertet, míg a Csónakázó-tónál a nagyszínpadon a Cimbaliband és a Parno Graszt gondoskodik a felhőtlen hangulatról. 

Orgonakoncerttel és Neoton musicallel indul a XII. Kolorfesztivál 

Dátum: 2026. aug 08. 18:13

Augusztus 17-én 11 órakor megnyílnak a XII. Kolorfesztivál kapui. A Csónakázó-tó mellett már napközben is gasztroutca, gyermek- és kísérőprogramok várják a látogatókat. A zenei előadások sora Túri-Nagy János orgonakoncertjével kezdődik, és a legnagyobb Neoton slágerek is elhangzanak a Veres 1 Színház előadásában.

Enyhült a hőség, de továbbra is érvényben marad a hőségriasztás

Dátum: 2026. aug 07. 14:46

Bár a legmagasabb fokozatú hőségriasztás szombattól megszűnik, a tartós meleg miatt továbbra is másodfokú hőségriasztás lesz érvényben az ország egész területén. Az Országos Tisztifőorvos a HungaroMet előrejelzése alapján augusztus 11-én (kedd) 24:00 óráig hosszabbította meg az intézkedést.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk