https://kolorline.hu/50 éves az Egressy Béni Művelődési Központ

50 éves az Egressy Béni Művelődési Központ

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Idén ünnepelte Kazincbarcika a 65. születésnapját, de kerek évfordulót ünnepel az Egressy Béni Művelődési Központ valamennyi volt és jelenlegi dolgozója is, ugyanis az intézmény 50 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a város lakói előtt.


Fotók: Bartók Alexandra

1969. december 13-án ünnepélyes keretek között kezdte meg működését az Egressy Béni Művelődési Központ. A létesítmény fennállásának 50. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen jelen voltak Kazincbarcika város vezetői, a képviselő-testület tagjai, városunk korábbi polgármesterei, díszpolgárai, a polgármesteri hivatal osztályvezetői, az intézmények- és cégek vezetői, a civil szervezetek és az egyházak képviselői, valamint a kulturális területen tevékenykedő jelenlegi és időskorú szakemberek.

Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezés alkalmat adott arra, hogy nagyobb figyelmet kapjanak hagyományaink, gyökereink, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeket.

Mielőtt 1969-ben átadták az intézményt a városban már volt működő közművelődés, de az új épület számtalan lehetőséget nyitott Kazincbarcika számára. Minden adott volt az ötletek megvalósításához, ezért aztán már átadása után két évvel, nemzetközi rendezvényekkel büszkélkedhetett a ház.

A 70-es évek végére kialakult egy kulturális rendezvényrendszer: színjátszófesztivál, képzőművészeti pályázat, szocialista városok gyermekrajzpályázata és kiállítása, fotókiállítások. Egy olyan elmélet megvalósítására törekedtek, mely szerint az állampolgárok ne csak a rendezvények alkalmával kerüljenek kapcsolatba a művelődési házzal, hanem lehetőséget próbáltak teremteni arra, hogy az emberek díjtalanul elfoglaltságot, önálló ismeretszerzésre és tevékenységre szóló alkalmat kapjanak. Így alakult meg az ún. „nyitott ház”, amely mind szakmailag, mind a város lakói számára pozitív változást jelentett. A 80-as években az Egressy a régió kulturális központjává vált. 1989-ben a Béke Filmszínház a Megyei Moziüzemi Vállalattól átvette az irányítást, illetve egy évvel később, májusban átadták a ma is működő Gyermekek Házát.

A ’90 -es évek elején új klubok, szakkörök alakultak, bérletes sorozatok indultak. Az évek során a rendezvények választéka is szélesedett, újabb nagy fesztiválokat rendeztek. 1996-ban megalakult a Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma, amely biztosította a szoros együttműködés kialakulását a kazincbarcikai civil egyesületekkel.


1999-ben és a 2000-es években jelentős felújításokon ment keresztül a művelődési központ. 2001-ben rendezték meg először a Borsodi Művészeti Fesztivált, amelynek fő célkitűzése volt, hogy professzionális művészeteken keresztül mutassa be Észak-Borsod természeti szépségeit.

A 2013-ban berobbanó Kolorcity Kazincbarcika városmárka megszületése és a városlakók általi befogadása, megkedvelése szélesebb teret engedett a rendezvényszervezésnek.

A kerek évforduló alkalmából Hegedűs János alkotásával köszöntötte Szitka Péter polgármester az intézmény volt és jelenlegi vezetőit.
Jelen voltak:
-    Serfőző Sándor  - 1970. március 1-jétől 1973 végéig vezette az intézményt
-    Hazag Mihály - 1978-tól 1991-ig volt az intézmény vezetője
-    Sajó Attila - 1991-től 2008-ig látta el az igazgatói feladatokat
-    Kerekes Ottó - 2008-tól 2012-ig irányította az intézményt

Nem tudtak eljönni a rendezvényre:
-    Göndörné Veres Judit
-    Juhász Rita

Az ünnepélyes pillanatok után a Tanboren Trió műsorát tekintette meg a nagyérdemű, majd az évforduló alkalmából készített Egressy 50. márványtábla felavatása következett a művelődési ház előterében, amit Serfőző Sándor, a ház első igazgatója és Szitka Péter polgármester lepleztek le.

Ezt követően a jubileum kapcsán, Neszádeli Gyula saját alkotását adta át Dr. Makkai Orsolya igazgató asszonynak, mely egy kézműves technikával készült virágkompozíció volt.

 

 

 

 

További híreink

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.