https://kolorline.hu/Újabb tárlat a Gimi Galériában

Újabb tárlat a Gimi Galériában

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Színek és fények címmel nyílt fotókiállítás a Gimi Galériában 2020.február 5-én.


A kiállítást Szrogh Lajos nyitotta meg bensőséges szavakkal, Béresné Madai Krisztina köszöntője és Biri – Hasulyó Károly zongora játéka után. Pémerné Kassakürti Ágnes, Arlón nevelkedett, jelenleg Ózdon él. Érdeklődési köre széleskörű, egész életét végigkíséri a kreativitás. Gyermekkorában és fiatal szülőként már foglalkozott fényképezéssel, de a család mellett más feladatok váltak hangsúlyossá az életében. Nyugdíjba vonulása után létrehozott egy virtuális képzőművészeti csoportot, az Ózdi Alkotók és Befogadók formációt, ahol állandó virtuális tárlat várja az érdeklődőket. Aktívan részt vesz az arlói festőtábor szervezésében, ahová az ország minden részéről érkeznek természetfestők. Néhány éve az Ózdi Művelődési Intézmények természetjáró csoportjának is tagja. A fények, a színek, a táj egyedi szépsége ösztönzi a fotózásra a családi kirándulásokon és szervezett túrákon is. A pillanat egyszeri, megismételhetetlen. Ezt a pillanatot rögzíti fényképezőgépével.

 

Ágnes elmondása szerint fotóit azért készíti, hogy gyönyörködjön a pillanatban.
A kiállított képek családi kirándulásokon, az ózdi természetjárókkal és az Ózdi Nyugdíjas Klub keretében szervezett túrákon és barangolásokon készült fotókból áll.

 

 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk