https://kolorline.hu/Csekk, postai sorban állás?

Csekk, postai sorban állás?

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Folyamatosan halljuk a felhívásokat, hogy igyekezzünk magatartásunkkal és tevékenységeinkkel a koronavírus-járvány terjedését lassítani, de bizony jószerivel akad olyan napi rutinunk is, mely sokunk számára nehezen teljesíthető az otthon elhagyása nélkül. Nézzünk most egy pár egyszerű esetet, melynek célállomása a legtöbbünk számára általában a postahivatal. Ha sorba vesszük, hogy milyen hétköznapi tevékenységek miatt fordulnánk meg ilyen helyeken, szinte mindenről kiderül, hogy kiváltható digitális megoldásokkal is.

Kezdjük a legegyszerűbb formával. Az elektronikus levelezés már jó néhány éve, kis túlzással évtizede teljesen elterjedt platformja a magán- és hivatalos értesítési és érintkezési formának. Sok esetben ma már ez az ügyfelek közti kapcsolatok leggyorsabb és legegyszerűbb módja, köszönhetően az internet térnyerésének. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a legnagyobb szolgáltatók és cégek ma már elektronikusan regisztráltatják partnereiket és egyre inkább mellőzik a papír alapú értesítési formulát, természetesen a személyes adatok magasfokú védelme mellett. Ha netán üdvözlőlapokat szeretnénk ismerőseinknek eljuttatni valamely különleges esemény kapcsán, aggodalomra semmi ok, erre is kínál változatos megoldásokat a világháló.

Más a helyzet mondjuk egy csomagküldemény feladásával vagy átvételével járó procedúra esetén. Ez a folyamat ma még nem tart abban a fázisában, hogy a csomagmozgatás kényelmesen és biztonságosan az otthonunkból intézhető legyen, bár már az erre szakosodott szállítócégek közel járnak a megoldáshoz. Ez a terület napjainkban a forradalmát éli, de elmondható, hogy ilyen céllal a legtöbben ma még mindig a postahivatalokat keresik fel ügyintézés céljából.

Talán nem meglepő, de a leggyakoribb látogatás indok a postákon a pénzkezeléssel, csekkfeladással és befizetéssel kapcsolatos tennivaló. Ez az a bizonyos sárga vagy esetenként fehér csekk, melynek feladása sajnos igen gyakran elkerülhetetlen, hiszen a kötelezettségeink jó része ezeken a fizetési megbízásokon keresztül ér célba. Nézzünk néhány példát arra milyen digitális (elektronikus) megoldások léteznek e területen azok számára, akik szeretnének távol maradni a közösségi helyektől.

- Csoportos beszedési megbízás: Ez egy kényelmes, és egyszerű megoldás lehet, amely már nem csak bankfiókban, hanem például a netbankok menüjében is megoldható. Ha valaki ezt választja, a szükséges adatok a szolgáltató által korábban küldött számlákon, vagy a beszedési megbízás választása előtt a partnertájékoztatójában pontosan szerepelnek. Ebben az esetben a beszedések teljesen automatikus módon történnek az adott időszakra vonatkozóan s ha rendelkezünk értesítési funkcióval a számlánkhoz kapcsolódóan, erről megerősítő üzenet is érkezik eszközeinkre. Akad olyan pénzintézet melynek netbankja külön csekkfizetési lehetőséget is felkínál, amelynek kitöltése azért hasznos, mert tulajdonképpen egy képernyőn megjelenő és kitöltendő hagyományos csekket modellez a megszokott mezőkkel.

- Mobilalkalmazások: Ebben a kategóriában többféle fejlesztés létezik, ezek közül az egyik legnépszerűbb a Magyar Posta alkalmazása az iCsekk mely a Díjnet szolgáltatóval is összeköttetésben áll, így a díjnetes regisztrációval rendelkezők az oda érkező számláikat iCsekken keresztül is rendezhetik. Ma már a legtöbb csekk tartalmaz egy úgynevezett QR-kódot, mellyel a folyamat nagymértékben gyorsítható. Elég a telefonnal leolvasni a csekken található QR-kódot, majd bankkártyás fizetéssel máris rendezhető a számla. A dolog előnye, hogy így a csekken szereplő adatok – név, számlaszám, közlemény – megadásával sem kell vesződni, hiszen a QR-kód minden szükséges információt tartalmaz. További fizetésekhez elég elmentenünk a kártyaadatainkat, később már ezeket sem kell újra megadni, legközelebb elegendő a fizetés gombra kattintani.

- Csekkautomata: Ha már a postahivataloknál jártunk sokuk felszerelt úgynevezett csekkautomatákkal, ezen kívül megtalálhatóak ilyen terminálok plázákban, és egyéb forgalmasabb helyeken is. Bár ez a forma szintén elektronikus és automatizált, a jelenlegi helyzetben nem jelent igazi megoldást, hiszen nem otthonunk biztonságából intézhetőek a tranzakciók. Talán kevesebb ügyfél használja ezeket az eszközöket ezért olykor időt spórolhatunk meg, de ebben az esetben érdemes lehet fertőtlenítőt/kesztyűt használni, kezet mosni utána, ha itt fizetjük be a csekkeket. Veszélyességét tekintve talán mégis biztonságosabbnak mondható, mint a postai ablakoknál történő várakozás. Ezek az automaták kezelik a bankkártyákat és természetesen készpénzzel is kiegyenlíthetjük tartozásainkat.

- Szolgáltatóknál történő befizetés: Ma a legtöbb nagy szolgáltatónál van lehetőség arra is, hogy számláinkat egy a szolgáltatóval szerződéses kapcsolatban álló, engedéllyel rendelkező pénzügyi szolgáltatóhoz kérjük, és itt bankkártyával vagy átutalással befizessük tételeinket, ehhez azonban általában regisztrálnunk kell.

Szerző: Géczy György

További híreink

110 íjász versenyzett a Herbolyai-tavaknál a régiós döntőben

Dátum: 2026. júl 18. 08:00

Mintegy 110 íjász vett részt július 11-én a Herbolyai-tavaknál megrendezett Észak-magyarországi Regionális 3D Íjász Bajnokság döntőjén. A márciustól júliusig tartó, öt állomásból álló sorozat fináléjának immár ötödik alkalommal adott otthont Kazincbarcika. A versenyre Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere is ellátogatott.

Kazincbarcika továbbra is segíti a kórházat

Dátum: 2026. júl 17. 21:13

A kazincbarcikai kórház működése és fejlődése közös ügy – ebben értett egyet Szitka Péter polgármester és a Kazincbarcikai Kórház vezetése a több alkalommal folytatott egyeztetések során. A megbeszéléseket követően megszületett a megállapodás arról, hogy miben tud az önkormányzat már most segítséget nyújtani az intézménynek.

Kínai–magyar kutatóintézet létrehozásáról írtak alá megállapodást – új szintre léphet a BorsodChem és a Miskolci Egyetem együttműködése

Dátum: 2026. júl 17. 09:00

A Wanhua-BorsodChem Zrt., a Miskolci Egyetem és a Pekingi Vegyipari Egyetem együttműködésében kínai–magyar mérnöki kutatóintézet létrehozását készítik elő. Az erről szóló háromoldalú szándéknyilatkozatot a napokban írták alá. Az együttműködés célja, hogy a felsőoktatást, a kutatást és az ipart még szorosabban kapcsolja össze, miközben új lehetőségeket teremt a mérnökképzésben és a vegyipari innovációban.

Elhunyt Majercsik János, Kazincbarcika festőművésze

Dátum: 2026. júl 16. 09:28

Életének 91. évében elhunyt Majercsik János Barcikart- és Pro Urbe-díjas festőművész. A város egyik legismertebb alkotója volt, aki évtizedeken át nemcsak festményeivel, hanem közösségépítő munkájával is meghatározó szerepet töltött be Kazincbarcika kulturális életében.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk