https://kolorline.hu/Nagy segítség az eRecept

Nagy segítség az eRecept

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Talán nem tévedek nagyot, ha azt gondolom sokan nem is hallottunk mostanáig az eRecept fogalmáról és a mögötte álló elektronikus rendszer praktikusságáról.

Jó néhányan talán azért nem méláztunk el ezen, mert nem vagyunk gyakran betegek, illetve az sem jelentett alapesetben nagy gondot, hogy elballagjunk a rendelőkbe, ha netán gyógyszeres segítségre szorultunk. Jelen helyzetben a mozgásunk szabadságát korlátozó intézkedések viszont remek apropóul szolgáltak ezen rendszer megismerésére és az általa nyújtott rugalmasság kihasználására. Nem teljesen újkeletű dologról beszélünk, hiszen a szisztémát már 2017 novemberében életre keltették, de akkoriban még számos fejlesztési lehetőséget rejtegetett. Mára már egy sokkal kifinomultabb és összetettebb mechanizmus működik, köszönhetően a néhány éves használati tapasztalatnak és a rugalmasságnak. Működésének motorja az úgynevezett EESZT azaz az (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér), mely nevéből adódóan nem csak a receptek kezelésére és menedzselésére szolgál, hanem számos egészségügyi ellátási adminisztráció végezhető el segítségével. Mindjárt részletesen is kitérek az eRecept szolgáltatási funkcióra is de, hogy kicsit mélyebben is átlássuk az említett digitális tér adta lehetőségeket nézzünk néhány fontosabb funkciót.

Az EESZT rendszere által a kezelőorvosok és háziorvosok számára lekérdezhetővé válnak a betegeik egészségügyi ellátására vonatkozó adataik (betegéletút) és az ellátásuk folyamán keletkezett betegdokumentumok (zárójelentések, ambuláns lapok, laborleletek, képi diagnosztikai leletek, eReceptek, e-beutalók). Napjainkban (bár erről nem mindannyian tudunk) vizsgálataink, kezeléseink során az összes kapcsolódó dokumentum, nem csak papíralapon áll rendelkezésre, hanem digitálisan is felkerül egy “felhőbe”, melyben TAJ-számunk alapján létezik egy virtuális azonosított fiókunk. A fejlesztés célja, hogy a jövőben a betegeknek ne kelljen a leleteiket gyűjteniük és magukkal vinniük a rendelésekre, esetleg emlékezetükre hagyatkozniuk a gyógyszeres kezelést tekintve vagy, hogy ne legyen szükség ismételt vizsgálatokra, mert ezek az adatok mind elérhetővé válnak az EESZT szolgáltatásai által. A rendszer működésének, talán legegyértelműbb példája az, hogy már egy jó ideje laborvizsgálatok után sem kell másnap azonosítószámmal visszamennünk az intézménybe eredményeinkért, mert azt közvetlenül a beutaló orvosnak vagy háziorvosnak juttatják el a lekérdezhető “felhőn” keresztül.

De most térjünk vissza a kiindulópontra az eRecept témakörére. Az eRecept modul olyan központi szolgáltatásokat valósít meg, amelyek lehetővé teszik a vényrendelés és kiváltás valamennyi központi funkciójának támogatását. Az e-recept, a hagyományos papíralapú receptek elektronikus lehetőségeként, a felírástól kezdve a tároláson át, egészen a kiváltásig lehetővé teszi a vény teljes elektronikus útját. Ismereteim szerint egyelőre az ártámogatási rendszer funkciói nem működnek, de ettől eltekintve minősíthetjük teljes körűnek a szolgáltatást. Hogyan is működik?

A maradj otthon kampány alapelveit betartva jelenleg nem tanácsos a rendelőintézetek látogatása gyógyszerszükségleteink pótlása, beszerzése gyanánt. Így a receptigénylés legegyszerűbb módja, ha felhívjuk háziorvosunkat és megfogalmazzuk gyógyszerigényünket a készleteink átvizsgálása  után. Az általa felírt recept az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) tárolt adatbázisba kerül, ahonnan a gyógyszertári szakember le tudja kérdezni a beteg érvényes vényeit, és a kiadás után a kiadott készítményt jelenti a modulnak. A modul valamennyi eseményt (felírást, foglalást, kiváltást valamint lekérdezést) rögzít a hozzáférési naplóban. Ha magunk megyünk a patikába a készítményekért akkor két módon lehetséges a gyógyszer kiváltása. Egyik lehetőség ,hogy TAJ-kártya mellett fényképes személyazonosító igazolvány bemutatásával igazoljuk magunkat és fizetés után megkaphatjuk a számunkra felírt gyógyszereket. Második módja a kiváltásnak tulajdonképpen ugyan ez a folyamat, azonban a TAJ-kártyát és személyi igazolványunkat, érvényes eSzemélyi igazolvánnyal is kiválthatjuk. Az eSzemélyi csippje nem csak a megszokott személyi adatokat tartalmazza, hanem kiegészítő adatok is szerepelnek rajta, mint például a TAJ-számunk és adóazonosító jelünk. Ennél a módszernél PIN-kódunkat is meg kell adnunk az elektronikus igazolvány használatakor. A koronavírus miatti veszélyhelyzet elrendelése után Kásler Miklós módosította az eRecept kiváltásának feltételeit. Március 13-tól bárki kiválthatja ismerőse, hozzátartozója gyógyszerét is, ehhez mindössze a beteg TAJ-számával kell rendelkeznünk, és a kiváltó személynek igazolnia kell magát  a kiváltás alkalmával.

A folyamat működésének feltétele ,hogy a “felhőhöz” való kapcsolódás érdekében a felíró oldalon (háziorvosi, szakrendelői, kórházi stb.), illetve a gyógyszertári információs rendszereknek web service interfésszel kell rendelkezniük. Jogosultságok tekintetében az ágazati dolgozók közül csak orvos, gyógyszerész és gyógyszerkiadó asszisztens férhet hozzá a rendszerhez. Fontos megjegyezni, hogy az eRecept nem leváltotta a hagyományos receptkiadás azaz felírási igazolás kiadásának menetét, hanem mindezt digitalizálta, így szükséges esetekben például EESZT-kapcsolat hiányában, betegágy mellett, vagy a családtagoknak írt pro família receptek esetében elkerülhetetlenek a hagyományos módon kiállított vények.

Szerző: Géczy György

További híreink

Támogatások iskolakezdés előtt – többféle segítséget kaphatnak a kazincbarcikai családok

Dátum: 2026. aug 11. 11:04

A tanévkezdés jelentős kiadást jelenthet a családok számára, Kazincbarcika Város Önkormányzata ezért többféle támogatási lehetőséget biztosít az iskolakezdéshez. A beiskolázási támogatás mellett rendkívüli települési támogatás is igényelhető, a kazincbarcikai általános iskolák tanulói pedig évente kétszer tanszercsomagot is kapnak.

Országszerte veszélyezteti a tavakat a hőség – Kazincbarcikán folytatják a Csónakázó-tó levegőztetését

Dátum: 2026. aug 10. 18:36

A tartós aszály, a rendkívüli hőség és a vízhiány egyre több hazai tónál okoz komoly problémát. Miközben Rétimajorban már 185 tonna hal pusztulásáról számoltak be, Kazincbarcikán vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el a Csónakázó-tóban. A helyi üzemeltető azonnal megkezdte a beavatkozást, kedden pedig várhatóan újabb levegőztető berendezés érkezik a tóhoz.

Halpusztulás a Csónakázó-tónál – a hőség miatt romlott a víz oxigénellátása

Dátum: 2026. aug 09. 20:34

Oxigénhiány alakult ki a kazincbarcikai Csónakázó-tóban, amelynek következtében vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el. A problémát az okozza, hogy a rendkívüli aszály miatt a Tardona-patak jelenleg nem táplálja vízzel a tavat. Az üzemeltető már megkezdte a szükséges beavatkozásokat a tó ökológiai egyensúlyának megőrzése érdekében.

Zenei sokszínűség a XII. Kolorfesztivál nagyszínpadán

Dátum: 2026. aug 09. 18:02

Balkáni ritmusok, autentikus cigány zene és templomi koncert is várja a látogatókat a XII. Kolorfesztiválon. Augusztus 18-án Agárdi Szilvia a Szent Család-templomban ad koncertet, míg a Csónakázó-tónál a nagyszínpadon a Cimbaliband és a Parno Graszt gondoskodik a felhőtlen hangulatról. 

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk